Elérheti az 500 forintot benzin ára
A bizonytalanságot nem szeretik a befektetők, ezt jól jelzi, hogy a szíriai ügy kapcsán már most többéves csúcsok felé törnek a különböző kőolajtípusok árai. A magyar üzemanyag ára is elkezdett emelkedni.
Szíria nem különösen jelentős olajkitermelő, tehát nem az ő kiesésük izgatja igazán a piacot. Hanem inkább az, hogy az ország szétesése Irakot és Iránt is fenyegeti, amelyek már jelentős olajkitermelők – írja az Index elemző cikkében. A szír felkelők ugyanis már most is támadnak Irak északi részén, és ha a konfliktus délre is áthúzódik, ahol a legtöbb olajmező van, az már komoly gondot jelenthet: elszállhat a kőolaj ára.
A cikk szerint azt sem lehet kizárni, hogy az amerikai beavatkozás miatt Szaúd-Arábiában is robbanhat a már jelen lévő feszültség, hiszen a fiatalok kezdenek elégedetlenek lenni az USA-barát olajmonarchiával. S nem túl stabil Iránban sem a belpolitikai helyzet.
További gond, hogy Líbiában is káosz van, a kikötőkben sztrájkolnak, és teljesen lebénult az kőolaj-kitermelés.
A kőolajpiac pedig eléggé rugalmatlan ahhoz, hogy viszonylag kis változások is jelentős árkilengést okozzanak – írják szakértőre hivatkozva. S ha napi több millió tonnányi esne ki a termelésből, azt nemigen tudnák a stratégiai tartalékokból sem pótolni. Vagyis elszállhatnak az árak, ami akár 500 forintos benzinárat is jelenthet. Ez pedig gerjesztheti az inflációt, csökkentheti a fogyasztást, és visszafoghatja a növekedést.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





