Bulgária: építési piaci kilátások 2014-ig
2012-ben az építőipar hatalmas csökkenése Bulgáriában megállni látszik: a fejlesztők új piaci réseket keresnek a jelenlegi gazdasági helyzetben. 2012-2013 között a lakásépítési szektorra gyenge teljesítmény jellemző, nem nyújt jó lehetőségeket a befektetők számára, miközben a nem-lakásépítés szegmenseinek teljesítménye pont az ellenkező irányba mutat. A mélyépítésben tevékenykedő vállalatok arra építik stratégiájukat, hogy közbeszerzési pályázatokon nyerjenek a lehető legalacsonyabb áron.
A mélyépítési alszektor a csökkenés ellenére még mindig a legnagyobb részét adja a teljes építési teljesítménynek és 2014-ig az ágazat kilátásai pozitívak. Azonban 2011-ben csupán a közúti és vasúti projektek teljesítettek jól (beleértve a hidakat és alagutakat is), mely alágazatok 2012-2013 közötti időszakban is növekedni fognak.
Ami a nem-lakás célú építést illeti, 2011-ben ez az ágazat is csökkenést regisztrált, bár kisebb mértékűt, mint 2010-ben. A 2012-2014-re vonatkozó előrejelzéseink szintén negatívak. 2012 és 2013 között a szektor motorja a kereskedelmi épületek építése lesz, különösen a bevásárlóközpont-beruházások. Mivel azonban 2013-ra ezek befejeződnek, a 2014-es évre súlyos visszaesést prognosztizálunk ebben a szegmensben. Az irodaépítés továbbra is gyenge teljesítményt fog produkálni a jelenlegi irodaállomány magas üresedési rátája miatt. Előrejelzésünk szerint az ipari és raktár szegmens 2014-ig pozitív lesz.
A lakásépítési alszektornak van a legkisebb részesedése az építési szektorban; sem a befektetők, sem az állam nem hajlandó nagyprojekteket fejleszteni. A magas munkanélküliségi ráta, az alacsony vásárlóerő, az erős migráció és külföldi befektetők hiánya miatt nem jósolunk gyors fellendülést a lakásépítésben.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén

Senkit nem érdekel már a lakásbiztosítás? Brutálisan visszaesett az érdeklődés – mi áll a háttérben?

Itt öröm a tavasz: csodás házakat hozunk csodás kertekkel Húsvétra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





