A meg nem művelt föld is kisajátítható lesz
A kisajátítási eljárások gyorsítása és egyszerűsítése érdekében módosítanák a kisajátítási törvényt, így a lakások kisajátításakor is a pénzbeli kártalanítás lesz a főszabály a cserelakás biztosítása helyett a kormány honlapján olvasható törvénytervezet alapján.
A lakások esetében megjelenő módosítás indoklása szerint a kisajátítások idejét nagyon elhúzta az a gyakorlat, hogy a felajánlott cserelakásokat rendre visszautasították az érintettek. A módosítás tervezett hatályba lépésétől, jövő év július 1-jétől elég lesz felajánlani a cserelakást, és ha a szakértő szerint az megfelelő, de a tulajdonos nem fogadja el, automatikusan pénzt kap a kisajátított.
Az indoklás idézi az Alkotmánybíróság 2005-ös határozatát: a kisajátítás csak akkor lehetséges, ha a közérdekű cél másként nem valósítható meg, ugyanis az állam ilyenkor közhatalmi eszközzel vonja el másnak a tulajdonát, ami csak törvényi garanciák mellett történhet. A tervezet megszüntetné azt az előírást, hogy a kisajátításnál a közösségi előnynek nagyobbnak kell lennie a tulajdon elvonásával okozott kárnál, ha az abban felsorolt okok miatt történik a kisajátítás.A kivételi listában szerepel a kiemelt beruházás, melyet törvény vagy kormányrendelet nyilvánít ilyenné, illetve az autópálya- és vasútépítés.
A tervezet felveszi a kisajátítási célok közé a Natura 2000 területeket is. Aki itt nem megfelelően műveli a földjét, attól az kisajátítható. Rendezi a tervezet a kisajátított ingatlanon lévő jelzálog sorsát is. Az új szabály szerint a jelzálogjogosultnak és az ingatlan tulajdonosának kell megállapodnia a jelzálog sorsáról, így az átvihető az új lakásra is.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának

Budapest szíve teljesen megváltozhat: szivacsváros, lebegő sétányok és vízi világ jöhet a rozsdaövezet helyén
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





