Végre! – emelkednek a lakásárak
Másfél év után először nőtt az országos lakásárindex. Az első negyedévben a panellakások árai egy, a tégla lakásoké négy százalékkal emelkedtek, de a súlyozott emelkedés így is csak egy százalékot tett ki – közölte a Duna House ingatlan-franchise-hálózat az MTI-vel.
Az idei első negyedévi lakásadásvételek alapján a panellakások vidéken Közép-Magyarországon voltak a legdrágábbak, négyzetméterenként 162 ezer forinttal, ezt követte a nyugat-dunántúli régió, ahol 143 ezer volt a fajlagos átlagár. Budapesten Észak-Buda a legdrágább továbbra is, itt a panelek átlagára elérte négyzetméterenként a 274 ezer forintot.
A tégla építésű lakásoknál egyedül Közép-Magyarország lépte át a négyzetméterenkénti átlagos 200 ezres határt, itt 237 ezer volt az átlagár. A fővárosban a budai oldalon fizettek a legtöbbet az ebbe a csoportba tartozó lakásokért, északon átlagban 315 ezer, délen 296 ezer forintot négyzetméterenként, Észak-Pesten és a belvárosban 250 ezer alatt maradt az átlagár.
Csökkenés
Egy észak-magyarországi ház tulajdonosának – az eredeti elképzeléseihez képest – átlagban 30 százalékkal olcsóbban vették meg az ingatlanát. Egy észak-budai panel tulajdonosának viszont csupán 7 százalékos csökkenéssel kellett számolnia. Az összesítés szerint Észak-Pest áll a legjobb helyen, itt a legkisebb az elszenvedett árcsökkenés, viszont Észak-Magyarország a leginkább alkuképes.
Az idei első negyedéves eladásokat a 2011. második félévivel összehasonlítva kiderül, hogy Budán jobban vették a kisebb méretű, 40 négyzetméter alatti lakásokat idén, mint a tavalyi év második felében. Különösen az 5 millió forint alatti lakások forgalma ugrott meg. A pesti oldal egyetlen szembetűnő változása, hogy a második legforgalmasabb lakásár-kategória részesedése – a 10-15 millió közötti – nőtt 25-ről 30 százalékra.
Vidéken is nőtt a 40 négyzetméter alatti lakások részesedése a forgalomból a tavalyi második félévi 61 százalékról 72 százalékra, ezzel együtt a 10 milliós árkategória forgalma is emelkedett. Pest megyében a forgalomban nőtt az 5-10 milliós lakások és a 30 millió felettiek aránya is.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Friss árcsökkenések a lakáspiacon: ezeknél az ingatlanoknál napok alatt milliók olvadtak el

A családi házaknál is leginkább az olcsó ajánlatokat keresték a vevők

Stabilizálódott a kereslet a lakáspiacon: 7600 felett a januári adásvételek száma

Otthon Starttal is megvásárolható családi házak – felújított, újszerű és panorámás otthonok egy helyen
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet

Az olcsóbb házak vitték a prímet: nagyot lehetett alkudni a családi házak piacán

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





