Van, ahol az élet nem állt meg

Úgy tűnik, hogy válság ide vagy oda, az emberek még most is szívesen fektetik jó értékarányú ingatlanokba a pénzüket. Ezt bizonyítja az is, hogy a problémák kellős közepén is jól halad a Sasad Liget értékesítése. A lakópark második ütemében 40 lakást értékesített az elmúlt 3 hónap alatt a projekt fejlesztője, a Biggeorge’s-NV. Ezzel már a 2. ütem lakásainak több mint 60 százaléka elkelt.

A pénzügyi válság kezdete óta érzékeny változásokat tapasztalhatunk a gazdaság majd minden szektorában, és ez különösen igaz a kiemelten érintett ingatlanpiacon is. Az általános negatív piaci felhangok és baljós elemzések ellenére vannak szereplők, akik igyekeznek meglovagolni a piaci hullámokat. A jelen és jövő bizonytalansága, illetve a megváltozó adó és állami támogatási rendszer sokakat arra ösztönzött, hogy pénzüket lakóingatlanba fektessék, illetve előbbre hozzák lakásvásárlási szándékukat.

Kedvezően használta ki ezt az időszakot a Sasad Liget is, ahol az elmúlt 3 hónapban több mint 40 lakást értékesítettek. „Folyamatosan figyeljük ügyfeleink igényét, gyorsan és rugalmasan igyekszünk alkalmazkodni ezekhez, illetve a piaci körülményekhez” – mondta Böröck Szabolcs a Sasad Liget értékesítési vezetője. „Az ügyfelek értéket keresnek, biztos helyen szeretnék tudni befektetett pénzüket, ezért a garantált minőségű és jó ’ár-érték arányú’ projektekben szívesebben vásárolnak”.

Az általános gazdasági környezetben tapasztalható bizonytalanság miatt rendkívül megnőtt a beruházó megbízhatósága illetve a projekt megvalósulásának biztonsága iránti igény. A vásárlók szempontjából a Sasad ligetnek éppen ez az egyik legnagyobb előnye, hiszen a felépült I. ütem és a látványosan épülő II. ütem nagy nyugalommal tölti el az ügyfeleket. Sokan már a beköltözött lakók javaslatára keresték fel a Sasad liget értékesítési irodáit, ami az egyik legjobb visszajelzés a projekt minősége és értékállósága tekintetében.

Az ősz óta tartó „válság” hatására januárban és február elején az ügyfelek és a beruházók is inkább kivártak. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban a tovább romló lakásvásárlási feltételekről szóló hírek hatására sokan igyekeztek a még meglévő lakásfinanszírozási, illetve adózási kondíciók mellett lebonyolítani folyamatban lévő lakásvásárlásaikat.

A pénzügyi rendszer iránti bizalmatlanság sokakat arra ösztönzött, hogy banki illetve tőkepiaci – elsősorban Magyar Államkötvényekben tartott – megtakarításaikat kézzelfogható ingatlanbefektetésbe konvertálják. Ennek hatására nőtt meg a kisebb, jól használható, könnyen bérbeadható és „mindig könnyen eladható”, azaz relatív likviditást biztosító lakások iránti kereslet. Ezeknél a tranzakcióknál túlsúlyba kerültek a készpénzes vásárlások.

Az államilag támogatott forinthitelek, illetve a szocpol (LÉK) közeljövőben várható megszűnése miatt, április óta megnőtt az ezek igénybevételével előrehozott vásárlások aránya, esetenként kombinálva a befektetési céllal. Az utóbbi hetekben pedig az év második felétől emelkedő áfa változás ösztönzi az embereket a mielőbbi – még alacsonyabb áfa-kulcs melletti – újlakás vásárlásra.

„Természetesen az ügyfelek nagyon tudatosak, és bár sok esetben gyorsan kívánnak dönteni, a piaci kínálatot mindig igyekeznek áttekinteni. Ezt saját magunk is tapasztaljuk, hiszen sok korábban hozzánk betért érdeklődő a piaci kínálat megtekintése után visszatér hozzánk, és nálunk vásárol.” – tette hozzá Böröck Szabolcs – „Már most érezhető, hogy a nyár és talán az ősz is nehezebb lesz, mint korábban, de nagy biztonságot jelent hogy a projektről pozitív visszajelzések érkeznek. A II. ütem átadását 2009. novemberére tervezzük, de a lakások több, mint 60 százaléka már most elkelt.”