Változik februártól a földtörvény
Február elejétől kiegészítik a földtörvényt a közös tulajdonban lévő föld használatának szabályaival, amely lehet a tulajdoni hányaddal arányos, de attól eltérő is.
A fő szabály az, hogy a közös tulajdonban lévő földből a rá eső területet minden tulajdonostárs használhatja. Ha a tulajdoni hányaddal arányos, vagy akár attól eltérő a használat, mindenképpen a tulajdonostársak egyhangú döntése kell hozzá. A nem fellelhető tulajdonostársat úgy kell tekinteni, mintha hozzájárult volna a megállapodáshoz.
A megállapodásban rögzíteni kell azt is, hogy aki a tulajdoni hányadánál többet használ a földből, milyen ellenszolgáltatást nyújt a többieknek.
Ugyancsak február első napján lép hatályba a földtörvény másik kiegészítése is. Ez előírja, hogy március 30-ig a magánszemély földhasználóknak a személyi számukat, míg a gazdálkodó szervezeteknek a statisztikai számukat kell regisztráltatniuk a földhivatalokban.
A módosításban kitérnek arra is, hogy aki mezőgazdasági célú vízszolgáltatást vesz igénybe, vízszolgáltatási díjat fizet a mezőgazdasági vízszolgáltató részére. Mezőgazdasági vízszolgáltatásnak minősül a mező- és erdőgazdasági művelés alatt álló területek öntözése, a halastavak vízellátása, továbbá a mezőgazdasági vízszolgáltatási rendszerhez kapcsolódó, egyéb célú vízigények kielégítése is.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hihetetlen áresés – ezeket az ingatlanokat most mind kedvezményes áron vásárolhatod meg

Egy lakás, túl sok ember – megdöbbentő adat derült ki Európáról, és Magyarország sem a legjobb a helyzet

Megvették az első lakásukat – de az energiaszámlán jött a hidegzuhany

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




