Újabb tíz repülőgép kellene a Malévnak
A jelenlegihez képest plusz tíz gépre volna a Malév Zrt.-nek szüksége, hogy az általunk elképzelt modellnek megfelelően összekötő kapocs legyünk Kelet- és Nyugat-Európa, illetve Észak-Európa és a Balkán, a Közel-Kelet között − mondta az Indexnek adott interjúban Limburger Lóránt vezérigazgató.
A mostani menedzsment készített egy öt évre szóló stratégiai tervet, amit az igazgatóság az ősszel el is fogadott. Eszerint a negyedik-ötödik évre már üzemi szinten is nyereségessé lehet tenni a társaságot. Limburger szerint az utolsó három-négy hónapban csaknem hétmilliárd forinttal nőttek a bevételek az előző év hasonló időszakához képest, ez átlagosan 30 százalékos emelkedést jelent. Az utasok száma 16 százalékkal, a felkínált kapacitás hat százalékkal lett nagyobb. Jövőre a Malév kisebb veszteséget és százmilliárd forint fölötti árbevételt céloz meg. A légitársaság az utóbbi hónapokban felülvizsgálta a jegyértékesítést, bevezettek egy modernebb bevétel-előrejelző és -optimalizáló rendszert, ennek hatása várhatóan jövőre lesz látható, emellett átalakították az árazási rendszert is – írta az Index.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





