Új uniós bankfelügyelet – Engedélyezni és ellenőrizni fog az EKB
Bankfelügyeleti hatáskör megadását indítványozza az Európai Központi Banknak az Európai Bizottság – jelentette be szerdán közleményben az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézmény.
A brüsszeli bizottság szerint az euróövezetben működő bankokra kiterjedő, egységes felügyeleti mechanizmusra vonatkozó javaslatok a gazdasági és monetáris unió megerősítésének fontos állomását jelentik.
Az új egységes mechanizmus értelmében az Európai Központi Bank (EKB) viselné a végső felelősséget az euróövezeti bankok pénzügyi stabilitását érintő külön felügyeleti feladatokért. Az Európai Bizottság felkérte az uniós tagállamokat képviselő tanácsot és az Európai Parlamentet, hogy ez év végére fogadja el a javasolt rendeleteket.
A nemzeti bankfelügyeletek az indítvány értelmében továbbra is fontos szerepet játszanak majd a napi szintű felügyelet biztosításában, valamint az EKB határozatainak előkészítésében és végrehajtásában. Az Európai Bizottság kezdeményezte, hogy az Európai Bankhatóság (EBH) a belső piac integritásának megőrzése és a 27 tagállam bankfelügyelete közötti összhang biztosítása érdekében dolgozzon ki egységes felügyeleti kézikönyvet.
A bizottsági indítványok értelmében az EKB felelősségi körébe tartozik majd többek között a hitelintézetek engedélyezése, a tőkére, a tőkeáttételre és a likviditásra vonatkozó követelményeknek való megfelelés ellenőrzése, továbbá a pénzügyi konglomerátumok összevont felügyelete. Az EKB számára lehetővé válik a korai beavatkozás, vagyis felszólíthatja az érintett bankokat korrekciós intézkedések megtételére olyan esetekben, amikor egy bank megsérti a szabályozó hatóság által előírt tőkekövetelményeket, vagy fennáll ennek kockázata.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





