Új pláza nyílt Dubajban
Légtornászok, akrobaták és kötéltáncosok produkciójával fűszerezték meg Dubajban az átszámítva 160 milliárd forintos beruházással készült új bevásárlóközpont megnyitó ceremóniáját a héten.
A 196 ezer négyzetméter kiadható, de összességében 550 ezer négyzetéter alapterületű névre keresztelt bevásárlóközpont fejlesztője a Majid Al Futtaim Properties (MAF) nevű cég volt.
A pláza hasonló méretekkel büszkélkedhet. mint a már korábban átadott Mall of the Emirates. A bevásárlóközpontban összességében 450 üzlet (boltok, üzletek, kávézók, éttermek, hipermarket, mozi, szórakoztató központ, stb.) kap helyet, valamint egy 7000 férőhelyes parkolóház került kialakításra.
A projekt terveit 2007 áprilisában mutatták be, a kivitelezési munkálatokat négy hónappal később kezdték meg. Az átadást eleinte tavaly novemberre tervezték, de az ismert pénzügyi nehézségek miatt csak ezen a héten kerülhetett rá sor.
A projektvezető a Mace vállalat volt, a minőségért az EC Harris felelt, az építészeti munkákat az RTKL végezte. A szerkezetet a Mott MacDonald húzta fel, a gépészetet M&E vállalat építette ki. A projekt műszaki vezetője Jon Emery, a MAF projektmenedzsment részlegének alelnöke volt.

Négy budapesti lakópark, négy életstílus – válaszd ki a hozzád illőt!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Iroda

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Fenntarthatósági rekordokat döntöget a Budapest ONE irodaház
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Otthon

Ez a kiadó lakás Téged is elvarázsol – hatalmas terasszal a XIII. kerületben
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

OtthonTérkép mobilapp – Értesülj elsőként a lakásárak változásáról!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Jön az új lakásvásárlási forradalom: a kormány törvényjavaslata mindent megváltoztat az ingatlanpiacon!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Magyarország lehet Európa új bérlakás-nagyhatalma? – Szakértő elárulta, mi hiányzik ehhez!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó

Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló