Új közösségi iroda nyílt a Bartókon
A KÉK a budai “művészúton” talált új otthonra
Újbuda formálódó kulturális sugárútján, a Bartók Béla úton nyitott közösségi irodát a Kortárs Építészeti Központ, ismertebb nevén a KÉK. A több év után állandó helyre költöző civil szervezet az építészet és a kreatív ipar meghatározó műhelyét építi az új helyszínen.
“Több éves keresés után fedeztük fel ezt a korábban bankfiókként használt helyiséget, amelyben az újbudai önkormányzat Kulturális Városközpnt projektjének részeként alakíthattunk át a KÉK központjaként, kiállítótér, kulturális központ és közösségi iroda funkciókkal” – magyarázza Huszár Daniella a hely működtetéséért felelős kulturális menedzser. “A Bartók Béla út nem csupán azért érdekes számunkra, mert egy utcára áll a hazai építészképzés legfontosabb intézménye, a Műegyetem. Az elmúlt években Újbuda egyre népszerűbbé vált a kreatív fiatalok és a családok körében is – azaz gyakorlatilag házhoz jöttünk a közönségünknek.”

A többfunkciós térben a saját szakmai programok mellett az építészet, a városfejlesztés és a kortárs design témaköreivel kapcsolatos beszélgetések, konferenciák, workshopok állandó helyszíne, amely nyitott a helyi, közösségi kezdeményezések számára is.

“A KÉK körül kialakult közösség számára persze fontos volt az új helyszín kapcsán a központi elhelyezkedés, a flexibilis, világos terek. Hamar felmerült az igény a közösségi irodatérre is, amely elsősorban fiatal építészek, designerek, szabadúszók és frissen alakult cégek számára hasznos.” Az itt dolgozók szerint ez a munkahelyzet jó apropót kínál olyan együttműködések kialakulására, amelyek minden résztvevőnek új kihívásokat jelentenek; nem véletlen, hogy a közösségi iroda műfaja Budapesten egyre népszerűbb. A Bartók Béla úti KÉK-helyszínen 30 fő fér el kényelmesen. A közösségi iroda-piac legbarátibb árai mellett, izgalmas atmoszféra várja az itt dolgozókat, heti rendszerességü rendezvényekkel, közösségi eseményekkel. A nagy rendezvényterem közel 100 főt képes befogadni és rendszeresen ad helyet konferenciáknak, előadásoknak.


Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





