Új ingatlanbefektetési alap kezdte meg működését
Megkapta a befektetési alapok kezelésére vonatkozó felügyeleti engedélyt a 120 milliós alaptőkével, januárban létrehozott Indotek-Invesments Befektetési Alapkezelő Zrt. A Florange Property Ingatlanforgalmazó és Hasznosító Kft. 100 százalékos tulajdonában lévő társaság a közeljövőben kizárólag zártkörű, ingatlanforgalmazási tevékenységre létrehozott befektetési alapok üzemeltetését tervezi.
A vállalkozás elsődleges tevékenysége jövedelemtermelő ingatlanok bérbeadása lesz – jelentette be Titkos Alexandra, az új társaság front office vezetője. A cég képviselője elmondta, az Indotek-Invesments jelenleg az egyetlen olyan befektetési alapkezelő az országban, amely a válságban megrendült vállalkozások ingatlanvagyonának restruktúrálásával foglalkozik.
Szakértői becslések szerint a kockázatos vállalati hitelállomány már eléri a kinnlevőségek 5 százalékát. Az Indotek-Invesments a hitelezőkkel, elsősorban bankokkal kíván szoros együttműködést kialakítani, akik részéről már most, a kezdeti stádiumban is igen élénk érdeklődés tapasztalható.
A tervek között az értékesítést követő visszabérlési lehetőséget felkínáló konstrukció is szerepel. Ez a megoldás nem csak a túlélést jelentő tőkét, de a termelés folyamatosságát is biztosítja a tőkehiányos, vagy bajba került vállalkozásoknak – emelte ki Titkos Alexandra.
A befektetési jegyek jegyzésére elsősorban az Indotek Csoport már meglévő befektetői körének lesz lehetősége.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





