Ügyvédi közlemény az áfa-visszatérítés meghosszabbításáról
Az Európai Bíróság ítélete nyomán több mint 250 milliárd forint jogosulatlanul visszatartott áfát kellett visszautalnia a magyar adóhatóságnak a vállalkozások részére, ezt kompenzálta az állam a visszautalási határidő meghosszabbításával, amely viszont rontja a cégek likviditását – közölte a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda.
Az Európai Bíróság tavaly júliusi ítélete nyomán a magyar parlament törölte az áfa törvényből azt a korábbi korlátozást, mely szerint a vállalkozások nem igényelhetik vissza a fizetendő és a levonható áfa pozitív különbözetének azt a részét, amely a ki nem fizetett beszerzéseikre vonatkozik.
Az ügyvédi iroda közleménye szerint a jogalkotó nemrég, az adózás rendjének módosításával, általánossá tette azt a mindenki számára egyformán kedvezőtlen szabályt, miszerint hetvenöt napot kell várni arra, hogy az adóhatóság a visszaigényelt áfát kiutalja. Ennél rövidebb határidőn belül csak azok juthatnak a pénzükhöz, akik valamennyi levonható áfát tartalmazó számlát időben kiegyenlítettek a beszállítóik felé.
A február 1-től érvényes módosítások előtt – az általános szabály szerint – az adóhatóság harminc (ötszázezer forintot meghaladó összeg esetén negyvenöt) napon belül volt köteles kifizetni a visszaigényelt áfa teljes összegét. Az új, hetvenöt napos szabály minden érintett számára egyaránt kedvezőtlen, hiszen főszabállyá teszi a közel három hónapos kiutalási határidőt – olvasható a dokumentumban.
Az ügyvédi iroda közleménye megjegyzi: az uniós tagállamok gyakorlatában nem ritka, hogy – az Európai Bíróság jogellenességet vagy diszkriminációt megállapító határozata után – a korábban kivételes szabályt teszik általánossá, és ezzel az adózók nagyobb csoportjára hátrányos rendelkezéseket fogadnak el.
Ez történt például Németországban is, ahol az Európai Bíróság ítélete után az alultőkésítés szabályait úgy módosították, hogy a korábban csak a külföldieket sújtó rendelkezéseket a belföldiekre is kiterjesztették. Nem meglepő tehát, hogy a magyar jogalkotó is ehhez az eszközhöz folyamodott – olvasható az iroda közleményében.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón

Tegnap indult, azonnal túlterhelődött a pályázati oldal, akkora roham van az állami energiatárolós támogatásra

Sokkjelentés érkezett: ezek az ingatlanok hamarosan eladhatatlanná válhatnak – a klímaváltozás már a lakásod árát fenyegeti

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





