További, de lassabb bővülést mutat a beszerzési menedzser index májusban
További, de lassabb bővülést mutat a beszerzési menedzser index (bmi), amelynek a szezonálisan kiigazított májusi értéke 52,3, ez 4,4 százalékkal kisebb az áprilisi értéknél, de továbbra is felette van a megelőző három év 49,2-es átlagának és pontosan megegyezik a felmérés kezdetétől számított 15 év májusainak, szintén 52,3-as átlagával.

A mostani, májusi érték azonban a 2010 szeptemberi 50,5-ös érték óta a legalacsonyabb Az MLBKT értékelése szerint az idei májusi érték és a bővülés üteme, a korábbi májusokkal és az elmúlt hónapokkal összevetve inkább közepesnek mondható, miközben a foglalkoztatottság már nyolcadik hónapja növekszik erős ütemben. A közlemény szerint a korábbi májusi értékeket nézve az idei tisztán a legmagasabb 1995 óta.
A termelési mennyiség indexe ugyan csökkent áprilisi értékéhez képest, de ezzel együtt is már tizenhetedik hónapja emelkedik a termelt mennyiség. A közlemény szerint erre utoljára 2005 júliusa és 2007 júniusa között volt példa, akkor 24 hónapon át tartott a termelt mennyiség bővülése. A mostani érték inkább alacsonynak számít, az elmúlt 15 évben tízszer volt nagyobb a növekedés üteme májusban – közölte az MLBKT.
A külpiaci mutatók közül az importindex értéke enyhébben csökkent áprilishoz képest, de a 2010. áprilisi megtorpanás után továbbra is az import bővülésére utal, immár megállás nélkül tizenharmadik hónapja. Erre utoljára az MLBKT mérése alapján 2005-2008 között volt példa, akkor 32 hónapon keresztül.
A másik külpiaci mutató, az exportindex esetében is kedvező folyamatról számolt be a közlemény. Immár tizennyolcadik hónapja tart a bővülő trend. Az index értéke azonban visszaesett az előző hónaphoz képest. A mostani 18 hónapos folyamatos bővülésnél jobb utoljára 2005 áprilisa és 2008 szeptembere között fordult elő – közölte az MLBKT.

Elindult az építkezés a Palota Ligetben: az A5-ös lakás már most az egyik legjobb választás lehet a XV. kerületben
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon – mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet

Újraindul a népszerű támogatás, már csak 2 napig lehet jelentkezni
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





