Törvényben rögzítenék a rezsicsökkentést
Egy fideszes munkacsoport törvényben rögzítené a tízszázalékos rezsicsökkentést, hogy a szolgáltatók ne bújhassanak ki alóla.
A rezsicsökkentést ellenőrző fideszes munkacsoport azt javasolja, törvény rögzítse a tízszázalékos gáz-, villany- és távhőárcsökkentés tényét, a szolgáltatókat pedig arra köteleznék, hogy fogyasztónként mutassák be a rezsiköltségek mérséklésének megvalósulását.
Németh Szilárd, a munkacsoport vezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére közölte, azért javasolják törvénybe foglalni a tízszázalékos rezsicsökkentést, mert ezzel – vagyis hogy magasabb jogszabályi szinten rögzítik az intézkedést – “semmiféle kibúvóra” nem lesz lehetőségük a szolgáltatóknak, és az esetleges költségátterhelési gondolatok is “el fognak illanni a fejükből”. A fideszes képviselő hozzátette, hogy a törvényt kivételes sürgős eljárásban akarják elfogadni a parlament tavaszi ülésszakán.
Németh Szilárd kérdésre szólt arról is, hogy hét városból kapott olyan jelzést, amely szerint az egyedi mérőórákkal nem rendelkező társasházakat nagyfogyasztóként tartja számon a szolgáltató, és “nem dobja szét” albetétekre a lakásokat. A mostani jogszabályi környezetben ezt – ha vitathatóan is, de – megteheti a közműcég, e helyzet megoldása érdekében azonban – mivel a rezsicsökkentés a lakossági felhasználókra vonatkozik – újabb jogszabály-módosítást kell majd kezdeményezni – mondta.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





