Tisza István lesz a debreceni új körút neve
Tisza István volt miniszterelnökről nevezik el a Debrecenben nyár végén átadandó új kiskörút egyik szakaszát – döntött csütörtöki ülésén a városi közgyűlés.
A beruházás az utolsó eleme a belváros funkcióbővítési projektjének, amelynek során egy új körutat hoznak létre a korábban lakóházakkal beépített területen. A belvárosi tehermentesítő út három ütemben készül el; első, 1,1 kilométeres, az Arany János utca és a Hatvan utca közötti szakaszát augusztus végén adják át. Kósa Lajos (Fidesz-KDNP) polgármester a napirendi vitában elmondta: korábban döntöttek arról, hogy az új körút egyes szakaszait kiemelkedő életművet maguk mögött hagyó miniszterelnökökről nevezik el.
Egy korábbi döntés értelmében Antall József nevét viseli majd a Miklós utca és Széchenyi utca közötti szakasz. A közgyűlés csütörtöki döntése szerint Tisza Istvánról nevezik el a Széchenyi utca és Hatvan utca közötti szakaszt. A később építendő, a Hatvan utca és a Mester utca közötti utolsó rész pedig a tervek szerint Nagy Imre nevét viseli majd – ismertette a polgármester. Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik képviselője elmondta: kezdeményezték, hogy az útszakaszt Wass Albertről nevezzék el, de támogatni tudják Tisza Istvánt is, és nem szeretnének “két kiemelkedő személy között” politikai vitát generálni.
Kósa Lajos válaszában leszögezte: nem a két személy közötti vitáról van szó, hanem egy koncepcióról, miszerint miniszterelnökökről kapja a nevét a körút. Emlékeztetett: a város anyagilag támogatta, hogy Wass Albert egész alakos szobrát felállítsák Debrecenben. Tisza István (1861-1918) Debrecen díszpolgára, 1911-ben döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés elé került a Debreceni Egyetem alapításának javaslata. 1921-ben az egyetem fel is vette Tisza István nevét, és 1949-ig viselte. A politikus kétszer volt Magyarország miniszterelnöke, a Debreceni Egyetem mellett egész alakos bronzszobra áll. Az előterjesztést a közgyűlés egyhangúlag támogatta.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




