Tárgyalás a Rail Cargo Hungaria tulajdonosával

Előremutató tárgyalásokat folytatott a Rail Cargo Hungaria – a korábbi MÁV Cargo – helyzetéről a tulajdonos Rail Cargo Austriával (RCA) a vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn Bécsben – közölte az MTI-vel a szakszervezet alelnöke.

Az RCA képviselői “ki nem mondottan, de annak értelmezhetően” haladékot vállaltak az egyeztetések idejére a kilátásba helyezett átalakításokat illetően – mondta Bárány Balázs.
Az anyavállalat a Rail Cargo Hungaria alacsony jövedelmezőségére és a magyar díjtételek emelkedésére hivatkozva nemrég jelentős takarékossági intézkedéseket és létszámleépítést helyezett kilátásba magyar leányvállalatánál.


Egyelőre helyzetértékelés zajlik – hangsúlyozta Bárány. Tisztázni kell egyebek között, hogy valóban évi 6,5 milliárd forintos kiadásnövekedést jelent-e a magyar pályadíjak emelkedése a vállalatnak, ahogy azt a cég állítja.


Christian Wenzl, az RCA szóvivője az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy a megbeszélések tartalmáról nem áll módjában nyilatkozni. Hozzátette, hogy az egyeztetés nyitott, konstruktív légkörben folyt.