Táncoló ikertornyok épülnek Koppenhágában
Az időről-időre formabontó építészeti megoldásokkal előrukkoló 3XN iroda nyerte a koppenhágai Bella Center hotelpályázatát. Jövő nyárra már állni fog a dekonstruktivista ikertornyok egyike.
Lassacskán már körvonalazódik, mely irodák lesznek a következő évized, évtizedek építészeti „nagyágyúi”: a jórészt fiatalok alkotta stúdiók, például a LOT-EK vagy a Morphosis, különböző pályázatokon rendre jelentkeznek innovatív elképzelésekkel, rendre be is kerülnek az első három legjobb pályamunkák táborába, azonban a tervek többnyire az asztalfiókban végzik – egyelőre.
A sztárépítészi generációváltás egyik előfutára a dán 3XN iroda nyertes hotel projektje is, a koppenhágai konferencia- és kiállítóközpont, azaz Bella Center mellé tervezett toronypár. Reményeik szerint a Bella Center által építendő, hotelként funkcionáló épületek első, tizenhatezer négyzetméteres épülete 2008-ra lesz kész, melyet második fázisban felépülő tizenötezer négyzetméteres torony követ majd. Mindkét komplexumban négyszáz szoba kap helyet.
A technikai paramétereknél, számoknál és adatoknál azonban sokkal érdekesebb az a dekonstruktivista szemlélet, amellyel a 3XN hozzálátott az üvegfelületű tornyok tervezéshez. Az épületről megjelent, igen jó látványtervekből is csak hosszas szemlélődés után lehet rájönni, hogyan, milyen szögben kapcsolódnak egymáshoz az egyes épületelemek, hogyan viszonyul, mi több, hogyan „játszadozik, táncol” egymással a két torony.
Hasonló, a mozgás látszatát keltő torony-projektre már korábban is volt egy próbálkozás. Akkor Zaha Hadid, a ma Magyarországra látogató építészsztár publikálta statikailag bravúros „táncoló” tornyainak teveit.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





