Számottevően gyengülő forintot okozhat az IMF-tárgyalások megszakadása
Számottevő forintgyengülés, emelkedő kötvényhozamok, szigorodó monetáris politika, növekvő pályára álló alapkamat – a félelmek szerint ilyen hatásokkal járhat az, hogy szombaton megszakadtak a tárgyalások a magyar kormány, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság (EB) delegációi között.
A kritikus pontok listáján előkelő helyen szerepel a bankadó, a jegybankelnök fizetése körüli huzavona, valamint a 2010-es és 2011-es hiánycélok.
A delegációt vezető szakemberek mind az EU, mind az IMF részéről úgy vélekedtek, a kormányzati lépések és tervek nem biztosítják a deficitcélok valóra válását, az idén a GDP arányában 0,3 százalék az „elmaradás”, a jövő évi tervekről pedig szinte semmit nem tudni.
A tárgyalások folytatására az őszi önkormányzati választások után kerülhet sor, amikor a T. Ház elé kerül a 2011-es büdzséjavaslat. Elemzők szerint nagyon rossz üzenete lenne a piacok felé annak, ha hoszszabb távon sem sikerülne a kormánynak az EU-val és az IMF-fel zöld ágra vergődnie, s netán a nemzetközi források is elapadnának.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Zöldebb, élhetőbb városi otthonok – lakóparkok, amelyek a jövőre készülnek

Extrém határidő, nulla licit: így maradt vevő nélkül az állami rezidencia

Mi vár a magyar ingatlanpiacra 2026-ban? A piacvezetők szerint most dől el, ki marad talpon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





