Simor-interjú a The Wall Street Journal Europe-ban
Simor András jegybankelnökkel közölt interjút internetes kiadásában a The Wall Street Journal Europe című amerikai üzleti napilap. Az írás azt emelte ki a Simor által mondottakból, hogy a magyar kormánypárt adó- és nyugdíjpolitikája kockázatos, és hogy szerinte a beruházók bizalmának erodálása az egyik legnagyobb lehetséges veszélyt jelenti a nemzetgazdaságra nézve.
WSJE a Magyar Nemzeti Bank elnökéről azt írta, hogy összekülönbözött a populista kormányzó párttal, amely földcsuszamlásszerű választási győzelmet aratott áprilisban, magas átmeneti adókat vetett ki a bankokra és más nagyvállalatokra, és olyan törvényt fogadott el, amely jelentős összeget irányít át a magán-nyugdíjpénztárakból az állami kasszába.
A lap emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél: lendületet akar adni a gazdasági növekedésnek, a személyi jövedelemadó, illetve a kisebb vállalkozásokat terhelő adó csökkentésével, illetve ösztönözni kíván bizonyos, családoknak járó szociális-jóléti juttatásokat.
Az interjúban Simor András szkeptikusan szólt a kormány intézkedéseiről, és “a konvenciókkal szakítónak” minősítette azokat. Arra figyelmeztetett, hogy a költségvetés rövid távú megszilárdítását célzó politika végül inflációhoz vezethet, és keresztbe tehet a hitelezésnek.

Új generációs lakóparkok Budapesten és a Balatonnál – zöld környezet, városi dinamika és energiatudatos otthonok egy helyen
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Elfogyott a közpénz, mégsem adják fel: így születhetnek újjá a hanyatló városrészek

Új korszak jöhet az európai lakáspiacon: nem elég, hogy megfizethető, most már szépnek és zöldnek is kell lennie

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





