Prémium márkák lesznek a jövőre nyíló belvárosi bevásárlóközpontban
Prémium márkákra hangolja fejlesztője a belvárosi egykori Tőzsdepalotában kialakított üzletházat, ezért a nyitás 2012-re tolódik − mondta Kiss Szilvia, a Váci1 center menedzsere, a Napi Gazdaságnak.
A hely és az épület egyedisége a minőség szimbólumává teheti a Vörösmarty tér és a Váci utca sarkán álló Váci1 üzletházat, ezért másfél hónapja koncepciót váltott az épületet fejlesztő Orco-csoport, s új alapokra helyezte a bérbeadást, immár az egyediséget és a prémium kategóriájú kereskedőket megcélozva. A 60 millió eurós fejlesztéssel megvalósuló bevásárlóközpont nyitását már többször beharangozták, az építkezés indulásakor bejelentett első, 2010. tavaszi céldátum után 2011 tavasza, majd az idei ősz követte, a legújabb hírek pedig lépcsőzetes indulásról szóltak. A projekt sorsát nemcsak a műemléki kötöttségek és a válság miatt terjeszkedésüket leállító kereskedelmi láncok nehezítették, hanem az épület formája, a hét szint, illetve a szintenkénti mindössze kétezer négyzetméter, amelynél a nagy nemzetközi márkák standardjainak zöme nagyobb területet igényel. Éppen ezek a tényezők bírták rá a fejlesztőt a koncepció totális újragondolására, akár a már aláírt szerződések felbontása, valamint a nyitás 2012-re halasztása árán is.
Ha az Orco tartani akarja az új menetrendet, egy év áll rendelkezésére a 11 ezer négyzetméteres üzletközpont kiadására, azonban ez a ház sajátosságait figyelembe véve reális cél − mondja Kiss Szilvia. A mágnesbérlők a hely felét adják, ígéretes tárgyalásokat folytatnak a felső három szint kiadásáról, a legfelsőn étterem, a negyediken egy igazi turistacsalogató attrakció, a harmadikon pedig egy többféle brandet felvonultató, Magyarországon eddig nem alkalmazott, több divattervezőt egy helyen felvonultató koncepció jelenne meg. A bérleti díjakról mindössze annyit tudtunk meg, azok a korábban beharangozott mértéknek felelnek meg. A projekt eladásáról nincs szó, az Orco hosszú távon kalkulál az épülettel − teszi hozzá a menedzser.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





