Politikai plázastop? – Leszálló ágban a plázák
A vasárnapi zárva tartás után újra felröppent a kiskereskedelmi piac másik nagy “slágere” a plázaépítési moratórium. A hírek szerint az LMP javaslata most megtetszett a kormánypártnak is, ami a felvetés törvénybe foglalása miatt már valóban érdekesebb információ. Ha elfogadják az ellenzéki párt javaslatát, jövőre legfeljebb nyolcszáz négyzetméteres üzlethelyiségek épülhetnének. – írja az Index.
A legfrissebb információk szerint a parlament fenntartható fejlődés bizottságának fideszes tagja, Bányai Gábor úgy nyilatkozott, hogy még az év végére megszülethet az a jogszabály, amely alapján 2012-ben százezer lakos alatt legfeljebb négyszáz, afölött legfeljebb nyolcszáz négyzetméteres üzletközpontok építésére adhatnának engedélyt.
Az LMP javaslatát még korábban Szabó Rebeka képviselő terjesztette elő, elképzelése szerint a plázastop fellendíthetné a kisboltok forgalmát.
“Nem akarunk végleges és a már folyamatban lévő beruházásokra vonatkozó tiltást, azt viszont fontosnak tartjuk, hogy a jelenlegi szabályozatlanságot a helyiek érdekeit is figyelembe vevő rendszer váltsa fel” – mondta terveiről Szabó Rebeka. A 400, illetve 800 négyzetméteres mérethatárt azzal indokolta, hogy ezzel a törpeláncok – mint például a Penny Market, a Lidl, vagy az Aldi – terjeszkedése is meggátolható, mert ezek megjelenése is “drasztikus változást” jelenthet a helyi erőviszonyokban.
Nem teljesen világos azonban, hogy a javaslat pontosan mit is céloz. A moratórium ugyanis nem csak a hipermarketekre, hanem konkrétan azokra a bevásárlóközpontokra is vonatkozna, melyek javarészt kis boltoknak adnak otthont. A már folyó építkezésekre a mostani elképzelések szerint nem vonatkozna a moratórium.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





