Pláza épülhet a Déli pályaudvar tetejére
Többszintes bevásárlóközpont épülhet a Déli pályaudvar épületének tetejére. A napokban elkészült elvi engedélyezési terv emellett mintegy 250 ezer négyzetméter beépíthető területtel is számol, ha a síneket lefedik.
A Fővárosi Tervtanács neves építészekből álló zsűrije a napokban vitatta meg a Déli pályaudvar nemrég elkészült elvi engedélyezési tervét.
Krikovszky Péter tervező építész az InfoRádiónak elmondta: az engedély alapján derül ki, miképpen lehet majd beépíteni a területet. A MÁV ugyanis szeretné elkezdeni a pályaudvar felújítását, és a forrás előteremtéséhez befektetőket keres.
A tervező szerint a sínek lefedésével a Márvány utcai híd és a Magyar jakobinusok tere között 150 ezer négyzetméter, a híd és a Hegyalja út között pedig 80-100 ezer négyzetméter terület alakítható ki.
Irodák vagy üzletek
A lefedett részre lakás várhatóan nem épül, mert senki nem szeretné, ha száztonnás mozdonyok gurulnának az ágya alatt. A területen irodák, üzletek, esetleg sportpályák létesülhetnek.
A pályaudvar épülete is átépítésre szorul. Az utolsó felújítás óta eltelt 30 év, a homlokzati márványlapok potyognak, a jegyváltó csarnok túlméretezetté vált. Krikovszky Péter szerint indokolt lehet az épület tetején egy bevásárlóközpont építése.
Növekvő forgalom
Az építész hozzátette: a MÁV legutóbbi koncepciója szerint a Déliben lenne a környék elővárosi vasútjainak végállomása. Ezzel akár két-háromszorosára is nőhet a pályaudvar forgalma.
A vasúttársaság vezetése elvetette azt a korábbi elképzelést, hogy a Déli teljes egészében a Kelenföldi pályaudvarra költözne.
A tervező közölte: már a harmincas években felvetődött a Déli vágányainak lefedése, de a mérnökök nagyon problematikusnak találták.
A mostani építkezés is csak 4-5 év múlva indulhat el legkorábban, a lefedéshez ugyanis nagyon sok műszaki problémát kell megoldani.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Közvetlenül a Balaton hullámai mellett – mediterrán luxusvilla új tulajdonosát keresi

Csapj le elsőként a kedvezményes ingatlanokra – így találhatod meg a legjobb árú lakásokat

Na, erre tényleg senki nem számított: itt vannak az új otthontámogatás végleges szabályai!

Napelemet tennél a házra? Kitört a magyar napenergia-láz – és most jöhet a pályázatcunami?!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A 4iG megvásárolta a magyar kézifegyver-fejlesztés meghatározó vállalatának többségi tulajdonrészét
A vállalat 2017 óta fejleszti saját tervezésű kézifegyver-családját.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





