Padlóztak – Fél bevételét vesztette el a Wienerberger
Az elmúlt években soha nem látott piacvesztéssel kényszerültek szembenézni az építőanyagokat előállító cégek. Az ágazati szereplők az idei kilátásokat is meglehetősen borúsnak ítélik, bár remélik, hogy a tervezett kormányzati intézkedések beindítják a piacot.
Gyászos időszakot tud maga mögött az építőanyag-ipar, a kereslet drasztikus zuhanása miatt sorra zártak be a gyárak, többnyire csak azok a cégek tudták viszonylag kevés áldozat árán átvészelni a válság eddigi időszakát, amelyek az út- és infrastruktúra-építési beruházásokhoz kapcsolódóan állítanak elő termékeket. A magasépítési tevékenységben valamilyen formában részt vevő gyártó cégek egyértelműen a válság áldozatainak tekinthetők.
A lakás- és irodaépítések mélyrepülésének egyik legnagyobb vesztese a hazai téglaipar éllovasa, a Wienerberger Zrt., amely egy év alatt bevételeinek több mint feléről volt kénytelen lemondani: a 2008-as 28 milliárdos értékesítési eredménnyel szemben mindössze 12 milliárd forintért tudta eladni termékeit.
Adózás utáni eredménye két éve még 2,5 milliárd forintra rúgott, tavaly viszont 7,5 milliárdos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A Tondach Zrt. – a hazai cserépgyártópiac első számú szereplője – szintén megsínylette a piaci pangást, bevételei 12,3 milliárdról 8,8 milliárdra fogyatkoztak 2008-ról 2009-re, vesztesége pedig megközelítette a kétmilliárd forintot. Ezek az adatok is jelzik: a magyar tégla- és cserépipar igen súlyos helyzetbe került az elmúlt évben. A hazai cseréppiac visszaesése meghaladja a 25 százalékot.
Ez ugyan önmagában még nem tűnik tragikusnak, ám azt is figyelembe kell venni, hogy már 2008-ban is jelentős volt a piaci zuhanás. A téglaipar helyzete viszont már tényleg válságosnak mondható, hiszen felvevőpiaca szinte kizárólag az újlakás-építés, mely – a szakmai értékítélet szerint az elhibázott kormányzati intézkedések miatt – gyakorlatilag leállt.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





