Óriásberuházás Magyarországon
Új beruházást kezd el a dél-koreai Hankook Magyarországon, 2013-2015 között 313 millió eurót költenek a gyár bővítésére. Az abroncsgyártó kapacitás éves szinten 12 millió darabról 17 millió darabra emelkedik.
A dél-koreai Hankook globális vezérigazgatója ma Orbán Viktorral folytatott megbeszélést, Suh Seung Hwa ezt követően hivatalosan is bejelentette, hogy a cég elindítja a magyarországi üzembővítés harmadik ütemét. A 313 millió eurós beruházás hatására az abroncsgyártó kapacitás 12 millióról 17 millióra emelkedik, ezzel párhuzamosan pedig 950 új munkahely létesül.
A vezérigazgató partnerségi megállapodást írt alá a magyar kormányfővel. Az új bővítés alapján 2015-re a gyártókapacitás évi 17 millióra emelkedik, a közel 1000 ember új felvételével a teljes létszám 3300 főre emelkedik. A beruházásnak köszönhetően a cég egy kategóriával feljebb léphet.
Elismerést kaphat a gazdaságpolitika
Orbán Viktor miniszterelnök szerint szerda délután európai elismerést kaphat a magyar gazdaságpolitika.
Az Európai Bizottság szerdán jelenti be, hogy mely tagállamok esetében javasolja a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését.
Orbán Viktor a Hankook globális vezérigazgatójával folytatott budapesti tárgyalása utáni sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, az elmúlt hetekben csupa jó hír érkezett a magyar gazdaságból: a munkanélküliség csökken, a foglalkoztatás nő, és ha minden igaz, délután végre elismerést kap az a gazdaságpolitika is, amelynek filozófiája szerint “az ember nem más pénzén él, hanem a sajátján, és egy gazdaság nem más lábán áll, hanem a sajátján”.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Budapest közelében keresel családi házat? Tökölön bővíthető otthon vár hatalmas telekkel és extra lehetőségekkel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





