Nem fogadták el a metrójelentést
Nem fogadta el a 4-es metró beruházásáról szóló jelentést a Fővárosi Közgyűlés nagyértékű beruházásokat vizsgáló bizottsága. A jelentés rögzíti, hogy rossz volt az előkészítés, több jogi anomália is előfordult, valamint 60 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapott a projekt az uniótól.
Három igen és négy nem szavazattal utasították el a jelentést, amely szerint nem állapítható meg biztonsággal, hogy jól előkészített a projekt, az irányítási struktúrában hiányosságok vannak, az alapvető hatásköri és felelősségi viszonyok pedig hiányosan vannak meghatározva.
Jogi anomáliák is előfordultak a beruházás során, ilyen a FIDIC szerinti független mérnök kiválasztása. Ezt a feladatot – a jelentés szerint – az Eurometró végezte, a céget hirdetmény nélküli, tárgyalásos közbeszerzés során választotta ki 2006-ban, de erről a Közbeszerzési Döntőbizottság már akkor kimondta, hogy nem volt jogszerű. Ennek ellenére a DBR Metró Projektigazgatóság 2010-ben is így akarta az Eurometró szerződését meghosszabbítani.
Az elutasított jelentés szerint az uniós versenyjog miatt a közösség csaknem 60 milliárd forinttal kevesebbet adott támogatásként a pályázatra, ezért a költségvetés 36,3, a főváros pedig 7,1 milliárd forintos többletkiadásra kényszerül. Budapest helyzetét azonban tovább rontja, hogy a pénzügyi támogatás felső korlátjának elérése után minden költség a fővárost terheli.
Kiemelték azt is, hogy a megkötött szerződések eredményeként egymást nem ismerő szereplőket kötöttek össze, és ennek kockázatát nem kezelték, és számba sem vették.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





