Nálunk készül az európai kockázati és konjunktúra index
Összeurópai kockázati és konjunktúra-előrejelző mutatót hoz létre CMI-Europe néven a Magyar Credit Management Szövetség az európai szövetség (FECMA) megbízásából – közölte a Magyar Credit Management Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a kockázati szint és konjunktúra előrejelzésére kidolgozott egységes európai mutató, a Credit Manager Index (CMI) alkalmas a kontinens általános konjunkturális kilátásainak előrejelzésére. Az angol, a holland és a magyar tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a mutató pontosan előrejelzi a konjunkturális irányokat.
A közlemény idézi Szentirmay Pétert, a Magyar Credit Management Szövetség elnökét, aki szerint a magyar szövetség nemcsak az ötletet adta, hanem azt is vállalta, hogy kidolgozza a CMI-Europe működését, megteremti a szükséges infrastruktúrát, majd a működés során negyedévenként lebonyolítja az adatgyűjtést és publikálja az eredményeket.
Az összeurópai indexhez a tapasztalatokat a magyar szövetség által 2011 év végén elindított magyar credit manager index biztosította. Az európai szövetség május végi berlini ülésén a tagországok egyhangúan a CMI-Europe 2012. július 1-vel történő elindítása mellett szavaztak.
Az indexet tíz különböző faktor határozza meg. Figyelembe veszik például az értékesítés volumenét, az új vevői hitellimit iránti igények alakulását, de a fizetési késedelmek, a lejárt követelések és a fizetésképtelen vevők számának változását is. Az egyes faktorok indexét külön-külön is értékelni lehet. Amennyiben a CMI értéke 50 feletti szám, úgy az gazdasági expanziót, bővülést jelez előre, míg 50 alatti érték a gazdaság lassulását, szűkülését jelzi.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




