Munkálkodnak az Erzsébet téren
Megkezdődik az Erzsébet téri Kulturális Központ és Park fejlesztésének második üteme. A bontási és építési, valamint rekonstrukciós munkálatok a tervek szerint fél évig tartanak – közölte hétfőn az Erzsébet Vagyonkezelő Kft.
A közlemény szerint a beruházó a központ kivitelezésére nettó 1,6 milliárd forintot, a környezet rendezésére mintegy nettó 400 millió forintot fordít. A teljes költsége várhatóan nem haladja meg a nettó 2,5 milliárd forintot. Az Erzsébet tér érintett területének rekonstrukciójához állami pénz nem szükséges – írták.
A központ a nagyjából ezer négyzetméteres Erzsébet Műhelyt is magában foglalja majd, amely szociális, kulturális programok, valamint sportfoglalkozások, táncházak, előadások megrendezésére is alkalmas lesz. Emellett a központ egy 1300 fős koncertteremmel is bővül.
A térszinten kiszélesítik a sétányt, megújulnak a zöldfelületek, a burkolatok, az utcai bútorok, csakúgy, mint az Akvárium Klub és a Fröccsterasz is – olvasható a közleményben.

Négy budapesti lakópark, négy életstílus – válaszd ki a hozzád illőt!
Iroda

Modern irodák Budapest XIII. kerületében – Rugalmas megoldások a Metropol Office-ban

Szolgáltatott iroda: a legkényelmesebb megoldás a modern vállalkozások számára

A Gránit Alapkezelő fókuszában a zöld jövő: átfogó fenntarthatósági fejlesztések a Grandum Ingatlankezelő portfóliójában

Fenntarthatósági rekordokat döntöget a Budapest ONE irodaház
Raktár

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!
Otthon

Ez a kiadó lakás Téged is elvarázsol – hatalmas terasszal a XIII. kerületben

OtthonTérkép mobilapp – Értesülj elsőként a lakásárak változásáról!

Jön az új lakásvásárlási forradalom: a kormány törvényjavaslata mindent megváltoztat az ingatlanpiacon!

Magyarország lehet Európa új bérlakás-nagyhatalma? – Szakértő elárulta, mi hiányzik ehhez!
Dizájn

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Csatlakozz a Libri-Bookline digitális csapatához – keresik új Termékmenedzserüket!

Új karrierlehetőség Székesfehérváron: Vámügynökség Vezető pozíció az Alba-Zöchling Kft.-nél

Építs karriert a kiberbiztonság jövőjében – Business Development Manager-t keres a Bakotech Magyarországra

A világ lassan belefullad a munkaalkoholizmusba – Magyarországon még tűrhető a helyzet
Retail

Vadonatúj pláza nyílt Budapesten
A bevásárlóközpont központi elemet tölt be.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
