Munkahelyekkel is segítik a szegénytelepeket
A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget nyújtó új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból – jelentette be Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
A komplex program program lényege, hogy a telepeken élők számára tanulási és munkalehetőségeket adjanak, továbbá, hogy az érintettek több szolgáltatást, ellátást helyben is igénybe tudjanak venni. Az önkormányzatok pályázatonként 45-150 millió forint támogatást kaphatnak. A tárca szerint várhatóan harminc-ötven település programját tudják majd támogatni, a pályázatok beadási határideje első körben március 31. Balog Zoltán elmondta, elsősorban roma közösségek számára kívánják a “valóságos életesélyt kínáló” lehetőséget biztosítani, de a kiindulópont a rászorultság, így minden olyan önkormányzat pályázhat, melynek területén mélyszegénységben, szegregált lakókörnyezetben, hátrányos helyzetű emberek élnek.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Most dől el, megéri-e az energiatároló: milliókat nyerhetsz, de egy rossz döntéssel bukhatod az egészet

Újraindul a népszerű támogatás, már csak 2 napig lehet jelentkezni

Ezért kevés az üzlet az ingatlanpiacon: az eladott lakások kilőttek

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





