MSZP: Az új adók tovább növelik az inflációt
Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő adók tovább növelik az inflációt, amely az áprilisi 5,7 százalékkal egyébként is a legnagyobb az Európai Unióban.
Tukacs István országgyűlési képviselő hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: bár a kormány 4,2 százalékos inflációval számolt erre az évre – ehhez igazodott a nyugdíjemelés is -, ma már nincs olyan elemzés, amely 5 százaléknál kisebb pénzromlást feltételezne.
Ezt a kormány gazdaságpolitikájával magyarázta, hangsúlyozva, hogy a legnagyobb mértékben az üzemanyagok ára nőtt, és jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak és a háztartási energiaárak is, különösen a távfűtésé. Ez – tette hozzá – azért is szembetűnő, mert a kormány a rezsiköltségek befagyasztását ígérte.
A parlament gazdasági bizottságának MSZP-s tagja elmondta, a kormány az adóemelésekkel – így például az áfa 27 százalékra emelésével – növelte az inflációt, és ez lesz a hatása a Széll Kálmán-terv új változatában megjelenő adóknak, így a várhatóan már augusztusban életbe lépő telefonadónak is.
Az MSZP ezzel szemben a fogyasztást és a növekedést ösztönző gazdaságpolitikai fordulatot sürget – jelezte Tukacs István, megjegyezve, a beruházások gyarapításához elengedhetetlen, hogy ne lehetetlenítsék el a kis és közepes vállalkozásokat hitellel életben tartó bankrendszert.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölt adatai szerint áprilisban a fogyasztói árak 5,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, márciushoz viszonyítva pedig 0,8 százalékkal nőttek. Elemzők ezzel összefüggésben az MTI-nek arról beszéltek: a 3 százalékos inflációs cél elérése a vártnál magasabb áprilisi infláció és a Széll Kálmán Terv 2.0-ban körvonalazott új adók bevezetése miatt késik, és várhatóan jövőre sem teljesül.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





