Most még érdemes lakást venni
Lassult az árcsökkenés a lakáspiacon, az idei második negyedévben 174,2 volt az FHB lakásár index értéke az első negyedévi 179,1 pont után – mondta Harmati László az FHB Jelzálogbank Nyrt. vezérigazgató helyettese szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Az FHB a februári 9,3 százalékos 2010-re vonatkozó éves árcsökkenési előrejelzését 7 százalékra módosította – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.
Az árcsökkenést lassítja az a tény, hogy kilakoltatási tilalom van érvényben, így a lakáskínálatban nem jelennek meg a bankoknak nem pontosan fizető adósok lakásai. Ugyanakkor lényeges lakásár zuhanás nem várható, sőt az is előfordulhat, hogy a lakáspiac megélénkülésével – kezdetben – nem emelkednek majd az árak – fejtette ki a vezérigazgató helyettes.
Harmati László 50-80 ezerre becsülte azoknak a lakásoknak a számát, amelyeknek a tulajdonosai a bankoknál 90 napon túli fizetési késedelembe estek. Ezek egyharmada visszaeső. A teljes lakás jelzáloghitel állomány 8,5 százalékánál mérhető 90 napon túli fizetési késedelem.
A lakásárak most a 2005. évi szinten állnak. A válság során 2009 második félévében volt legnagyobb az áresés. A válság alatt nominálisan 13 százalékkal, reálértéken 23 százalékkal csökkentek a lakásárak.
A hitelkínálat annyira csökkent a piacon, hogy a nettó hitelezés a 2000-es évek elején mért szinten áll. A forint hitelállomány csökkent, míg a deviza hitelállomány a svájci frank árfolyam emelkedésével növekedett – ismertette a legfrissebb adatokat a vezérigazgató helyettes.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





