Mohácsi és bólyi ingatlanok az év épületei Baranyában
Baranyában egy
mohácsi gazdaság központi épülete lett az év lakóháza, míg az
Építészeti kultúráért járó díjat egy bólyi banknak ítélték oda; az
elismerésekkel járó bronzplaketteket és emléklapokat szerdán adták
át Pécsett.
A Mohács-szigeten található, hagyománytisztelő anyagokból épült
mégis modern lakóház méltó központja az azt körülvevő mezőgazdasági
területnek, a kivitelezés sikeres a tulajdonos és Bártfai István
tervező közötti összhang eredménye is – mondta Tihanyi Csaba megyei
főépítész a díjátadó ünnepségen.
Ismertetése szerint a szakértőkből álló bíráló bizottság az
Építészeti kultúráért járó díjat azért ítélte a Bóly és Vidéke
Takarékszövetkezet vezetőségének, valamint Viczencz Ottó tervezőnek,
mert olyan új bankfiók építésében működtek közre, amely tökéletesen
harmonizál a város régi hagyományokat őrző, ugyanakkor modern
jegyeket is mutató főterével.
Az ünnepségen kitüntették a kultúrált települési környezet
kialakításában jeleskedő baranyai falvakat is. A fődíjat a
városközpontjának rendezésében, térkialakításban jeleskedő Bóly
önkormányzata kapta.
A rendezvényen elhangzott, hogy Baranyában több, mint két
évtizedes hagyománya van e díjak átadásának, de vagyonukat féltve
egyre kevesebben vállalják a nyilvánosság előtt zajló megmérettetést.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

MBH Bank: nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

Milliárdos megújulás Szegeden: szinte teljesen újjáépítették az SZTE egyik ikonikus épületét

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





