Milliárdos palackgyártó üzem épült Nyírbátorban
Az olasz érdekeltségű Farmol Hungary Kft. közel egymilliárd forintos beruházással aeroszol palackgyártó és töltő üzemet épített a Nyírbátori Ipari Parkban, a létesítményben 49 dolgozóval megkezdődött a próbaüzem.
Olasz palackgyártó és töltő üzem épült Nyírbátorban. Jobbágy János, a Farmol Hungary Kft. pénzügyi vezetője hétfőn elmondta: a mintegy 6300 négyzetméter alapterületű korszerű üzem európai uniós és magyar nemzeti támogatással, több mint 990 millió forintból épült. A fejlesztéshez az Észak-alföldi Operatív Program ipartelepítési pályázatán közel 400 millió forint összegű támogatást nyertek. A kapott forrás a beruházási költség 40 százalékát tette ki. A fennmaradó 60 százalékot pedig saját tőkéből fizette az olasz tulajdonosok által alapított vállalkozás.
A Farmol Kft. 67 új munkahely létrehozását vállalta ipari létesítményében és 49 dolgozót már munkába is állított. A jelenlegi alkalmazottak a próbaüzem feladatait látják el, míg a többieket az április végén, május elején kezdődő teljes termelés indításáig veszik fel. Jobbágy János kiemelte: az idei induló évre az üzem kapacitásának döntő részét a világhírű Schwarzkopf and Henkel már lekötötte. A német érdekeltségű cégóriás 2011-re 19 millió darab aeroszol palack készítését és töltését rendelte meg a nyírbátori üzemnél.
A kft. pénzügyi vezetője megemlítette, hogy egy másik multinacionális cég, a brit-holland Unilever is érdeklődik a Farmol-palackok iránt, amelynek háztartás-vegyiipari gyára van Nyírbátorban. A Farmol üzeme mellett a Nyírbátori Ipari Parkban egy repülőgép-alkatrészgyár is megkezdi működését az év végén, amit a német Diehl Aircabin GmbH. épít. Az üzem a repülőgépek belső oldalfalát és szellőzőrendszereit gyártja majd.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





