Miből lesz a vállalatoknál növekedés?
A magyarországi nagyvállalatok 41 százaléka új termék vagy szolgáltatás kifejlesztésében lát potenciális növekedési lehetőséget a PricewaterhouseCoopers (PwC) friss felmérése szerint.
A PwC Első magyarországi magánvállalkozói vezérigazgató felmérésének eredményeit szerdán juttatta el az MTI-nek: a kutatás egyik fő megállapítása, hogy bár a nemzetközi háttér és az anyavállalati tőke hiánya sebezhetőbbé teszi a hazai cégeket a szeszélyes makrogazdasági trendekkel szemben, ám azok mégis sokkal pozitívabban látják egyéni lehetőségeiket, mint a multinacionális vállalatok. A kutatás során 9 iparágból közel 70 magyarországi nagyvállalatot kérdeztek meg.
A felmérés kimutatta: a magyarországi vállalattulajdonosok nem számolnak azzal, hogy belátható időn belül javulnak a makrogazdasági folyamatok, ezért inkább csak terveznek. A PwC adatai szerint a tulajdonosok több mint kétharmada tűz ki célokat három évnél rövidebb időtávra. Emiatt a hazai vállalatok vezetőinek túlélési stratégiája inkább a növekedést fenyegető lokális veszélyforrások kiküszöbölésére és a cég belső hatékonyságának növelésére összpontosít.
A saját szervezetbe vetett bizalom kimagasló a nagyvállalatoknál: a tulajdonosok 83 százaléka szerint árbevételük hosszú távon növekedni fog, egy éven belül pedig 47 százalékuk várja ugyanezt. A potenciális növekedési lehetőségek közül a megkérdezett cégek vezetőinek 41 százaléka említette új termék vagy szolgáltatás kifejlesztését, 18 százalék magasabb részesedés elérését a meglévő piacokon, 12-12 százalék az összeolvadást, cégvásárlást, valamint az új piacokon való megjelenést.
A megkérdezettek mindössze 6 százaléka jelezte, hogy új vegyesvállalatokban, stratégiai szövetségekben látja a növekedés forrását. A PwC felmérése szerint, bár a vállalkozások tulajdonosai továbbra is törekszenek költségeik csökkentésére és működésük optimalizálására, az idén már inkább a stratégiai szövetségekbe vagy a vegyesvállalatokba történő belépési lehetőségeket keresik. Tavaly a válaszadók 65 százaléka hajtott végre költségcsökkentést és működési optimalizálást.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Tengerpart, alpesi kisváros vagy akár Hollywood – külföldi ingatlanok egy helyen, eurós áron az Ingatlantájolón

Tegnap indult, azonnal túlterhelődött a pályázati oldal, akkora roham van az állami energiatárolós támogatásra

Sokkjelentés érkezett: ezek az ingatlanok hamarosan eladhatatlanná válhatnak – a klímaváltozás már a lakásod árát fenyegeti

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





