Megújut Nagytétény központja
Több mint egymilliárd forintos projektben újult meg Nagytétény: a XXII. kerület egyik legrégebbi településrészén a közterületi rekonstrukció mellett a munkahelyteremtés kapott hangsúlyt.
Németh Zoltán (Fidesz), a kerület országgyűlési képviselője kedden arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a beruházás részeként megújult egyebek mellett a Szelmann-ház, a Templomkert, a Szentháromság tér és új kulturális központ épült.
A városközpont-rehabilitációban kiemelt szerepet szántak a munkahelyteremtésnek, csak az építkezés 150 embernek adott munkát – tette hozzá. A kormánypárti képviselő elmondta, hogy a Szelmann-házban több funkciós gazdasági szolgáltató működik majd, az épület 5-8 helyi vállalkozásnak ad helyet és segíti a helyiek megélhetését. Emellett a központi helyeken lévő üzlethelyiségek homlokzatai is megújultak.
Németh Zoltán a gazdaságfejlesztés mellett szólt arról, hogy számos közterületet, középületet is felújítottak, megőrizve azok értékeit és a kisvárosi miliőt. A projektben új, 1830 négyzetméteres kulturális központot építettek és az egykori izraelita imaház megújult épületébe költözik a Szabó Ervin Könyvtár fiókkönyvtára. Utóbbiban mintegy 10 ezer új szépirodalmi és ismeretterjesztő kölcsönözhető könyv áll majd a XXII. kerületiek rendelkezésére – emelte ki.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





