Megújul a Velencei-tó – Felzárkózik a Balatonhoz?
Jelentős fejlesztések várhatók a Velencei-tó partján, a sukorói, 400 milliárd forintos gigaberuházás mellett, Gárdonyban megújul a strand, a sétány, a hajókikötő, Velencén pedig fedett sétálóutca épül, valamint szintén megújul a part környéke – írja a Világgazdaság.
A
Sukorón 400 milliárd forintból épülő, szálloda, kaszinó és élményfürdő komplexum
mellett számos fejlesztés szerepel a tervek között a Velencei-tónál. A környéken
az elmúlt időszakban több golfpálya-befektető is megjelent, akik Velence
külterületén és Agárdtól délre kerestek megfelelő helyszínt. Gárdonyban
önkormányzati és uniós forrásból a következő másfél év során több mint 2
milliárd forintból új strand, parti sétány, hajókikötő és tanösvényhálózat
épülhet fel.
Hasonló fejlesztésekre kerülhet sor 2010-ig a Velencei-tó kapuja
projekt keretében, mely 2,2 milliárd forintos költségvetéssel rendelkezik, s
hozzá a napokban nyert 1,6 milliárd forint támogatást a velencei önkormányzat. A
program keretében 2700 négyzetméteres fedett sétálóutca épül, nyitott sétányt
építenek a termálfürdőig, valamint megújul az Ifi strand, a partfal és a
hajókikötő. Sokáig a Velencei-tó legnagyobb hiányossága a megfelelő szálláshely
hiánya volt, de tavaly év végén átadták az első négycsillagos szállodát, a
Velence Resort & Spát, a nyáron pedig Gárdonyban nyit a 80 szobás
négycsillagos Vital Hotel Nautis.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

A gyors lakáseladás valódi kulcsa: ezek a lépések döntik el, hogy hetek vagy hónapok alatt találsz vevőt

Meghökkentő trend terjed Európában: milliókat fizetnek a fiatalok, mégsem kapnak saját lakást

Riasztó adat: megugrott a lakáskárok száma Magyarországon – egyetlen hónap alatt történt az éves károk harmada

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron
Dizájn

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





