Megújul a Szabadság tér és környéke
Hódmezővásárhely újabb településrésze újulhat meg a 4,2 milliárd forintos összköltségvetésű kulturális városrehabilitációs program lezárultát követően, a Szabadság tér és környékének átfogó felújítása a jövő év elején kezdődhet – jelentette be Almási István (Fidesz–KDNP) polgármester pénteken az alföldi városban.
Az önkormányzat a csaknem 900 millió forintos fejlesztéshez 694 millió forintnyi uniós és kormányzati támogatást nyert – mondta a politikus a beruházásról tartott sajtótájékoztatóján. A Szabadság tér Hódmezővásárhely társadalmi, fizikai, gazdasági szempontból is leszakadással fenyegetett településrésze: a lakásállomány leromlott, kevés a közösségi funkciót betöltő tér. Az önkormányzat ezért egy átfogó felújítási programot dolgozott ki, amely a Szabadság téren és környékén lakók életének szinte minden területén érezteti majd hatását – hangsúlyozta a polgármester.
Több mint 300 millió forintból felújítják hat társasház homlokzatát és kicserélik a nyílászárókat, helyreállítják a városrész valamennyi terét, útját és járdáját, a zöldfelületeket, és az ott működő óvodához kapcsolódóan egy új játszóteret is kialakítanak. A közbiztonság javítása érdekében a téren kamerás megfigyelőrendszert építenek ki.
Megújul a Szent István Általános Iskola épületének homlokzata, nyílászárói, tetőszerkezete, a piaccsarnok, a Szent István Király plébánia, valamint a Városi Stadion öltözője. Az oktatási intézmény alagsorában pedig közösségi programok, segítő foglalkozások megrendezésére alkalmas helyiséget alakítanak ki – ismertette a részleteket Almási István. Közlése szerint a városrész-rehabilitáció – a kivitelező közbeszerzési eljáráson történő kiválasztása után –, várhatóan a jövő év elején indulhat el, és a tervek szerint 2014 decemberére fejeződik be.

Új otthonok Zugló nyugodt utcáiban: modern lakások és CSOK Plusz lehetőség egy helyen
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Döntöttek Rákosrendezőről: március 31-én derül ki, ki formálhatja át Budapest egyik legnagyobb területét
Mennyibe kerül ma egy nyaraló? Nagyon nem mindegy, hol keresünk!
Elszabadultak az építőanyagárak: energia és olaj egyszerre ütötte ki a piacot
Sokk az építőiparban: ezzel a technológiával akár felére csökkenthető a lakásépítés ideje – és ez mindent megváltoztathat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog
Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





