Megkapják a lakást, takaríthatják az utcát
Lakópark-építés és lakóterület-fejlesztés – a 13. kerületben épülő Narancsliget projektben egy civil szervezet is segít a környezet parkosításában. A hatszáz lakásos beruházás 13 milliárd forintból valósul meg, az első lakásokat jövőre adják át.
A 13. kerületben épülő Narancsliget lakópark fejlesztői egy civil szervezetet is bevontak a fejlesztébe a lakónegyed körüli közterület kialakítására. A Független Ökológiai Központ négy évre szóló lakóterület-fejlesztési programot indít – munkájáért három éven keresztül évi egymillió forintot kap a beruházó SL Grouptól.
A több száz lakásos beruházások egész városrészek életére kihatnak. A Róbert Károly körút és a Rákos-patak közé eső területen még viszonylag maga a zöldterületek aránya – főleg a belvároshoz képest, de a beépítések hatására ez egyre kevesebb lesz. Ezt a folyamatot forítaná meg a kivitelező a civil szervezet segítségével.
A hosszú távú program lényege, hogy a lakóközösség bevonásával alakítsanak ki szebb környezetet a köztereken – magyarázta Kovács Bence, a Független Ökológiai Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója. A program négyéves: az első évben felveszik a kapcsolatot a helyi partnerekkel, például az ökormányzattal, az iskolákkal. Később különböző akciókat szerveznek a helyi lakók közreműködésével: utcatakarítás, faültetés, fa örökbe fogadása, ápolása. A tervek szerint a program a negyedik évtől önjáróvá válik.
Maga a beruházás egyébként 13 milliárd forintból valósul meg, a lakások többsége kétszobás, 48-52 négyzetméteres lesz. Az épületegyüttes ötezer négyzetméteres kertet fog majd közre. A 600 lakás mellett irodák és üzletek is helyet kapnak. Az első ütemben megépülő 225 lakást jövőre adják át.

Dunai életérzés és modern otthon egyben: új lakópark épül Vácon, Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Teraszos új lakás a XIII. kerületben: prémium otthon jelent meg a Kartács utcában közel 1,74 millió Ft/nm áron

MBH Bank: nőtt a lakáskárok száma, a szélsőséges időjárási hatásokra is fel kell készülni

Milliárdos megújulás Szegeden: szinte teljesen újjáépítették az SZTE egyik ikonikus épületét

Személyi kölcsön: mikor jó döntés, és mennyi pénzt kaphatsz?
Dizájn

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





