Még nem népszerű az árfolyamgát
Drága a frank, és a kormány is arra biztat, vegyék igénybe az árfolyamgátat a devizahiteles ügyfelek, a konstrukció bevezetésének első napjaiban mégsem rohanták meg a kliensek a bankfiókokat. A Fészekrakó program résztvevői viszont csalódottak, hogy nem élhetnek a lehetőséggel.
Hiába döntött rekordokat az elmúlt napokban a svájci frank ára, az első napokban nem rohamozták meg az ügyfelek a bankfiókokat, hogy éljenek az árfolyamrögzítés lehetőségével – mondták el a hitelintézetek a Világgazdaságnak. Múlt péntektől kérhetik bankjuktól a devizahitelesek a rögzítést, amely során a svájcifrank-alapú kölcsönöknél 180, euróhiteleknél 250, a jenalapúaknál pedig 2 forintos szinten állítják be a törlesztési árfolyamot. Az MKB és a CIB a nagy rohamra számítva meghosszabbított, szombati nyitva tartással is készült az eseményre, a tumultus azonban elmaradt –tudta meg a lap. Az MKB-nál pénteken és szombaton 700-an érdeklődtek a lehetőségekről, és várhatóan 70-80 százalékuk él is majd velük. A CIB-nél 150-en informálódtak és két konkrét igény volt ezeken a napokon.
A többi hitelintézetnél is hasonlóan szerény volt az érdeklődés. Az OTP-nél mindössze néhány tucattal nőtt a puhatolózók száma a megelőző naphoz képest. Az FHB-nál nagyjából tucatnyian szerződtek az állami árfolyamrögzítésre, az általános érdeklődés a konstrukció iránt pedig ennek körülbelül a duplája volt. A Budapest Bank és a Raiffeisen fiókjaiba is csak néhányan mentek be az árfolyamfixálás miatt, míg az Axa ügyfélcentrumaiban az első két napban nagyjából száz ügyfél tudakozódott a lehetőségről, de végül csak három konkrét igényt fogadtak be. Az UniCreditnél tegnap kora délutánig mintegy negyvenen tájékozódtak az árfolyamrögzítésről, és húsz alatt maradt azoknak a száma, akik már igényelték is. A lanyha indulás ellenére azonban több bank is arra számít, ha erős marad a svájci frank, az érdeklődés megélénkülhet.

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





