Már kijelölték a lakásokat
A bankok kijelölték az érintett ingatlanokat, és az első lakások március elején beérkezhetnek a tavaly létrehozott Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-hez – nyilatkozták a Világgazdaságnak a társaságnál.
Az eszközkezelő tájékoztatása szerint mindenki ingatlanját megveszik, aki a törvényi feltételeknek megfelel: ez utóbbiak meglétét a hitelező bankok ellenőrzik. Az adós jogszabályok szerint a szándéknyilatkozatának benyújtásától számítva legfeljebb 90 napon belül bérlővé válik. Ez idő alatt „védettséget élvez”, vagyis a végrehajtási eljárást a pénzügyi intézmény felfüggeszti. A Nemzeti Eszközkezelő – korábban közölt információk szerint – indulásként 8000, 2014 végéig 25000 ingatlan megvásárlásával számolhat, amelyet visszabérelnek a hitelüket fizetni képtelen adósok. 144000, mintegy 700 milliárd forint értékű nem teljesítő jelzálog-fedezetű hitel van a hazai piacon. A jegybank a múlt év végén 4927 milliárd forint értékű devizaalapú jelzáloghitelt tartott nyilván, azok 13,77 százalékát legalább 90 napja nem törlesztették. -írja a Világgazdaság Online

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





