Lakást venne külföldön? Most nézzen szét!
Európában egyelőre többségben vannak azok az országok, ahol még tavaly is csökkentek a lakásárak a 2008-ban megindult csökkenést követően.
A brit RICS ingatlanpiaci információs szervezet pénteken ismertetett adatai szerint Magyarországon 20 százalékkal csökkent a lakóingatlanok ára 2009-ben az előző évben tapasztalt 8 százalék körüli visszaesés után.
Az European Housing Review elnevezésű felmérés rámutat, hogy a vizsgált 24 európai ország közül mindössze ötben emelkedtek az árak tavaly: a legnagyobb mértékben Norvégiában, 11,6 százalékkal, Finnországban 7,9 százalékkal, Svédországban 7,3 százalékkal, Ausztriában 2,9 százalékkal, Angliában 1,1 százalékkal, Portugáliában 0,3 százalékkal.
A lakásárak tavaly Lettországban estek vissza legjobban, 53,1 százalékkal, majd Észtország és Litvánia következett 30, és 26,8 százalékos csökkenéssel. Magyarország a 20 százalékos visszaeséssel a negyedik helyen áll a vizsgált országok között.
A RICS elemzői rámutattak, hogy az idén több országban is beindulhat az áremelkedés, és mindent egybevetve a lakáspiaci válság enyhébb és főleg rövidebb lesz, mint amire a szakma 2008-ban a globális krízis elmélyülését jelentő Lehman Brothers-összeomlás után számított.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Otthon

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Fordulat a lakásáraknál, új pályára áll a piac 2026-ban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Hó alatt a napelemek, megugró villanyszámlák: ez várhat most a magyar háztartásokra
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó

Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló




