Kész lett a 4,5 milliárdos Wizz Air központ
Átadták a Wizz Air légitársaság repülés szimulációs és képzési központját a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren pénteken. A légitársaság 4,5 milliárd forint beruházással létrehozott képzési központjában egy teljes Airbus A320 repülőgép-szimulátort helyeztek el, később pedig két utastér másolattal és a tűzoltás gyakorlására kialakított egységgel egészítik ki.
Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az átadáson kiemelte, hogy az oktatási központ létesítése Magyarország sikerének egyik további előmozdítója lehet, amely munkahelyek létrehozásához járul hozzá.
A Wizz Air légitársaság, valamint a HungaroControl légiirányító cég teljesítményét figyelembe véve Magyarország jó úton halad azon az úton, hogy a regionális légügyi központtá váljék – jelentette ki a miniszter.Németh László hangsúlyozta, hogy a magyar vállalkozások teljesítménye bizakodásra ad okot, hiszen több példa is mutatja, a magyar cégek munkájuk révén részesei lehetnek világszínvonalú fejlesztéseknek.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója kiemelte, hogy a légitársaság teljes belső munkaerőképzését hozta Budapestre a Budapest Airport és a holland Flight Simulation Company (FSC) céggel való együttműködés révén.
A Wizz Air folyamatosan növekvő légitársaság, jelenleg 1500 pilótát és légiutas kisérőt alkalmaz, a következő 10 éven belül a foglalkoztatottak létszáma 5000-re növekszik – jelentette ki a vezérigazgató, aki szerint teljesítményük hozzájárul a magyar turizmus bővüléséhez is.
Bob van Balen, a képzési központot üzemeltető holland cég, az FSC ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy a Wizz Airrel hosszú távú együttműködés elé néznek, szimulátoruk 100 százalékban a légitársaság képzését szolgálja.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Napi.hu

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Napi.hu
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
magazin@otthonterkep.hu Otthonterkep
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó

Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló




