Jövőre bővül a mobilpiac
Megkezdődött az érdemi munka a negyedik mobilszolgáltató projektcégénél, miután megkapta vezérigazgatói kinevezését a Magyar Posta korábbi elnöke, Schmidt Pál, és felállt az ötfős menedzsment is. A Magyar Nemzet információi szerint a legsürgetőbb kérdésben, a hálózatfejlesztésben rövidesen kiírják a pályázatot.
Jövő év első hónapjaiban lép piacra a negyedik mobilcég. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság frekvenciapályázatán győztes állami konzorcium a kiírásnak megfelelően ez év végéig kiépíti fővárosi hálózatát, a tesztműködést követően pedig – részint bérelt hálózaton – megindul az országos kereskedelmi szolgáltatás. A Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó ágazati forrás arról számolt be, hogy a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek és az MFB Invest közgyűlései jóváhagyták az új mobilszolgáltató projektcége, az MPVI Zrt. jogosítványait, és megkapta vezérigazgatói kinevezését Schmidt Pál, a posta korábbi első embere, valamint munkához látott az öt fős menedzsment is. Mindez azt jelenti, hogy – mint a lap informátora fogalmazott – a névjegy mellé mandátum is párosul, azaz a társaság heteken belül kiírhatja a hálózatfejlesztésről szóló pályázatot. Ez a kérdés a legsürgetőbb, ugyanis még egy gyors lefolyású elbírálás esetén is alig néhány hónap marad az induláshoz szükséges, budapesti infrastruktúra kiépítésére.
A már folyó előkészületek – tudta meg a lap – kiterjednek az üzleti terv finomhangolására és a szolgáltatás részleteinek kidolgozására is. Az valószínűsíthető, hogy az állami szolgáltató hívószáma az 50-es lesz. Ezen kívül csak a 10-es szabad, ám ennek használata a fővárosi 1-es körzetszám miatt zavaró lehet. (A 20-as, a 30-as és a 70-es a mobilszolgáltatóké, a 40-es, 80-as és 90-es előhívóval az ingyenes és emelt díjas számok rendelkeznek, a 60-as pedig még nincs felszabadítva.)

Új építésű lakások, amik most viszik a piacot: 4 projekt, ami teljesen új szintre emeli a városi lakhatást
Iroda

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Most dől el minden: perceken belül lecsúszhatsz milliókról, ha nem lépsz időben

Sokk a lakhatási piacon: ezek a projektek próbálják „feltámasztani” a szociális bérlakásokat Magyarországon

Nem jönnek a vevők? Lehet, hogy nem a piac a hibás – így csúszik el a legtöbb ingatlaneladás

Forradalom az ingatlanpiacon: az AI már most átírja a lakásvásárlást – és ez még csak a kezdet
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





