Jövő májusban nyit a Deák Palota
Az ingatlanfejlesztés keretében a Deák Palota 4800 négyzetméter összalapterületéb?l 730 négyzetméteren kereskedelmi funkciójú, míg a fennmaradó részen – szintenként különböz? méret? – irodahelyiségeket alakítanak ki.
Az ingatlanfejlesztés keretében a Deák Palota 4800 négyzetméter összalapterületéb?l 730 négyzetméteren kereskedelmi funkciójú, míg a fennmaradó részen – szintenként különböz? méret? – irodahelyiségeket alakítanak ki mondta a NAPI Gazdaságnak Horváth Imre, az MIIH ügyvezet? igazgatója.
Az idén augusztusban megkezdett építkezést a tervek szerint jöv? év májusára fejezik be. A 2,5 milliárd forintba kerül? beruházást – amelynek kivitelez?je a Magyar Épít? Rt. – részben saját forrásból, részben banki hitelb?l finanszírozza az MIIH, a költségeket viszont kissé növeli, hogy az építkezés sétálóutcában zajlik.
A hétszintes, belül átriumos kialakítású épület földszintjén két önálló, 240, illetve 380 négyzetméteres üzlethelyiséget ad majd bérbe a beruházó. Az els? emeleten cafeteria m?ködik majd, amely az épületben dolgozókat és látogatóikat szolgálhatja ki. A többi emeleten, szintenként 600-810 négyzetméteren lesznek az irodák. Ezek mintegy felére várhálóan a közeljöv?ben írják alá a bérleti szerz?dést, tájékoztatott Horváth Imre, ám err?l egyel?re nem kívánt többet mondani. Annyit azért megtudtunk, hogy multinacionális társaságokról van szó.
Az üzlethelyiségek bérbeadásáról több divatházzal, valamint min?ségi illatszereket forgalmazó céggel is tárgyalnak. Az ügyvezet? szerint a m?emléki jellegét meg?rz? Deák Palota bérl?inek nem lesz gondjuk a parkolással, mert a közelben Lév? Kempinski szállodával el?zetesen 25 parkoló hely bérletér?l állapodtak meg, ez újabb öttel növelhet? is, ugyanakkor a közelben található az Erzsébet téri parkolóház.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Társasházi közös költség: lehetne kevesebb? – Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk

Egységes szabványok, kevesebb vakfolt: mi jellemzi a nyereséges projekteket?

Kivonulnak a befektetők a hazai ingatlanpiacról – Egy török nyaraló jóval olcsóbb, mint egy balatoni
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





