Irodaházak a Duna partján és a Népligetben
A K&H Bank két és fél ezer dolgozója fog az új házakba költözni, később egy szálloda is helyet kap ott. A 17 400 négyzetméteres Könyves Kálmán körúti irodaház építését az Allianz fejezi be.
Jövő év végére készül el a Millennium Városközpont két újabb irodaháza , a K és a H épület, összesen 76 ezer négyzetméteren, a Nemzeti Színház mögött.
A K&H Bank két és fél ezer dolgozója fog az új házakba költözni, melyek közül a nagyobb, 54 ezer négyzetméteres K épületet a K&H meg is vásárolta, a másik, 22 ezer négyzetméteres házat, melyből 9500 négyzetméter iroda , pedig bérbe veszi. Az alapkőletételnél Demján Sándor, a beruházó TriGranit Fejlesztési Zrt. elnöke reményét fejezte ki, hogy a város új kulturális központjának építése egy nagyon fontos állomásához érkezett, melyben az irodák mellett később egy szálloda is helyet kap.
Tudnivalók
A tervek szerint a K&H Bank új székháza az eddigi legtakarékosabb irodaház lesz Budapesten. A Millennium Városközpont új épületeit az alattuk fúrt kutak 16 fokos vizével hűtik majd.
A szigetelést két-, illetve háromrétegű homlokzat és 21. századi árnyékolástechnika biztosítja. Az épületeket a konferenciaépülettel együtt a Finta Építésziroda álmodta meg.
Népliget: az Allianzé az irodaház
A WING legújabb irodaház-fejlesztését vásárolta meg az Allianz Hungária Biztosító a Népliget mellett. A 17 400 négyzetméter bérbe adható területű irodaház építését már az Allianz fejezi be.
A 2010. február 3-án aláírt szerződéssel a hazai irodapiacon közel egy éve ritkán látott nagyságrendű tranzakciót zártak le.
A Könyves Kálmán körúton található irodaépületet az Allianz igényeinek megfelelően május végén adják át. A tranzakció árazása 7,5% alatti hozamnak felel meg.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Sokkoló adat: Magyarországon szálltak el legjobban a lakásárak – brutális, 21%-os ugrás az EU élére lőtt minket

Robban az Otthon Start: közel 5000 új lakás jöhet – ezek a városok most nagyot nyerhetnek

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





