Ingatlanadó kalkulátort indít a kormány
Hivatalos ingatlanadó-kalkulátort indít a kormány november 15-től; az APEH és az Ügyfélkapu honlapján fellehető űrlap kitöltése után az adóhatóság számítógépes rendszere kiszámítja az ingatlan becsült értékét.
A lekérdezés ingyenes lesz, és az online felületen körülbelül 5 percet vesz igénybe. Az érdeklődőknek egy űrlap kitöltése során meg kell adniuk az ingatlannal kapcsolatos főbb adatokat: címet, alapterületet, az épület korát, a felújításának idejét, a közművesítés szintjét és a lakás komfortfokozatát, a lakószobák tájolását és fekvését, valamint az ingatlan fajtáját, illetve megközelíthetőségét. A végeredményt, azaz az ingatlan becsült forgalmi értékét az érdeklődők automatikusan e-mailben kapják meg. Ha az adózó az adóhatóság által becsült adatot tünteti fel a bevallásában, akkor az APEH az ellenőrzés során akkor sem bírságolja meg, ha később, az ellenőrzés során esetleg magasabb értéket állapítana meg.
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán döntött a nagy értékű vagyontárgyak után fizetendő adóról szóló törvényről, a vagyonadó bevezetéséről, amely szerint 2010-től egyes lakóingatlanok, a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik után adót kell fizetni. A vagyonadót először 2010-ben kell bevallani a 2010. január 1-jén érvényes tulajdonlást alapul véve, befizetni pedig két egyenlő részletben kell, először a bevallás benyújtásával egyidejűleg, majd szeptember 30-ig. A jogszabály szerint minden lakóingatlan adóköteles, ám mentesség illeti meg a tulajdonost, ha a lakás forgalmi értéke 30 millió forint alatt van, és életvitelszerűen benne lakik. Szintén mentesül a második lakóingatlan, ha a forgalmi érték 15 millió forint alatt van; a harmadik – és e feletti számú – ingatlan esetében azonban a 15 millió forint forgalmi értéket meg nem haladó lakás után is adózni kell.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





