Idén kötött szerződésre még jár a kedvezmény
Tegnap döntött az Országgyűlés a megszorító-csomagban szereplő adóemelésekről és kedvezmény megvonásokról. Ezek közé tartozik a támogatott lakáskölcsönök után igényelhető adó-visszatérítés is, mely most fejezi be ötéves pályafutását.
Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy a még idén megkötött szerződések után vissza lehet igényelni az évi maximum 120 ezer forintot.
Az adókedvezményről?
Az adókedvezményt az éves összjövedelem függvényében lehet igénybe venni, összege évente legfeljebb 120 ezer forint lehet. A kedvezmény teljes összege évi 3,4 milliós jövedelemig vehető igénybe, ezen felül 4 millió forintig fokozatosan csökken, illetve a 4 millió forint feletti jövedelem esetében már nem jár (kivéve, ha az adós házastársa – és egyben adós- és tulajdonostársa – a tárgyévben legalább 6 hónapig gyesre jogosult, mert ebben az esetben a két határ 4,4, illetve 5 millió forint).
Az adókedvezmény a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy adóévben érvényesíthető. Ha azonban a lakáscélú hitel részben vagy egészben megelőlegező kölcsön, vagy ha az igénylő gyermekek és más eltartottak után lakásépítési kedvezményre és/vagy megelőlegező kölcsönre nem jogosult, akkor az adókedvezmény minden olyan adóévben érvényesíthető, amikor az igénylőnek a törlesztési időszakban családi pótlékra jogosult (vagy jogosulttá váló) gyermeke van.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





