Hazánkba telepítene gyártókapacitást a Bosch
Walesi járműalkatrész-üzemének bezárását, és az ottani gyártókapacitás Magyarországra telepítését tervezi jövőre a Robert Bosch ipari csoport.
A németországi központú cég – a világ legnagyobb autóipari beszállítója – jelenleg 900 alkalmazottat foglalkoztat a walesi főváros, Cardiff közelében működő gyárában.
A főleg autóvillamossági részegységeket gyártó üzem sorsáról három hónapig tartott a konzultációsorozat: a megvitatott lehetőségek között volt a részleges leépítés, a munkaerő harmadának elbocsátásával, illetve a felszámolás. A cégrészleg igazgatója azonban csütörtök este bejelentette, hogy az üzem bezárását és a termelés Magyarországra telepítését fogja javasolni az igazgatótanácsnak, miután “nem sikerült megoldást találni” a cardiffi gyár számára.
A Bosch szerint a walesi üzemben előállított generátor-részegységek értékesítése tavaly – a járműipart súlyosan érintő recesszió következtében – 45 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest. Az alkalmazottak zömét képviselő Unite szakszervezet regionális vezetője azt mondta a BBC-nek: úgy tudja, hogy a cardiffi Bosch-üzemet 2011 nyarán zárják be végleg.

Nincs megállás: dübörög a fővárosi újlakáspiac
Iroda

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás

Tokió lett 2025 legjobb „workcation” úti célja – Budapest a 3. helyre szorult vissza

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Raktár

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő
Otthon

5 Éves Csúcson az Ingatlankereslet! – Így Rázta Fel az Otthon Start a Teljes Ingatlanpiacot

Ismét nagyszerű ingatlanoknak csökkent az ára szerte az országban!

Lakásvásárlás Magyarországon? Kész rémálom – a bérek képtelenek utolérni az árrobbanást!

„Csapda a 3%-os lakáshitelben!” – Surányi György durván beleszállt az új Otthon Startba
Dizájn

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
