Hatalmasat zuhantak a horvát tengerpart ingatlanárai
Két év alatt 10-30 százalékkal csökkentek az ingatlanárak Horvátország tengerparti településein – derül ki az egyik legnagyobb ingatlanforgalmazó, a centarnekretnina.net hétfőn közzétett összesítéséből.
Júliusban négyzetméterenként 1973 euróért lehetett megvásárolni a tengerparti településeken egy nyaralót vagy apartmant. Az átlagos adriai lakásár négyzetméterenként 1816 euró volt, tavaly július óta több mint 10 százalékot csökkent.
A nagyobb ingatlanügynökségek adatait összesítve kiderül, hogy az utóbbi két évben 10 és 30 százalék közötti mértékben mérséklődtek a tengerparti árak.
Dalmáciában enyhe optimizmust kelt, hogy a német, a szlovén, a brit és a skandináv országok vásárlók az utóbbi időben nagyobb érdeklődést tanusítnak a tengerparit ingatlanok iránt. Vis szigetén leginkább a nyugat-európai, Rogoznica térségében a közép-európai, a Peljesac-félszigeten a horvát és a nyugat-európai vásárlók voltak többségben, Hvar-szigeten ugyanakkor – a kevésbé mérséklődő árak miatt – erősen visszaesett az értékesítés.
Az Isztriai-félszigeten is élénkül a kereslet, az elmúlt egy évben főként németek, osztrákok, olaszok és szlovének vásároltak, leginkább új építésű ingatlanokat, mert ezek ára az átlagosnál jobban csökkent.
A luxusingatlanok értékesítésében kevésbé volt érezhető a válság hatása, Dalmáciában a 100 ezer euró körüli, tengerhez közeli, úszómedencés kőházakra van igény.
Horvátország tengerparti városai közül továbbra is Dubrovnikban kell a legtöbbet fizetni egy lakásért, mert – bár tavaly óta 9,5 százalékkal csökkentek az átlagárak – most is 3277 euróba kerülnek négyzetméterenként a lakóingatlanok. Splitben négyzetméterenként 2478, Zárában (Zadar) 1890, Fiuméban (Rijeka) 1604, míg Pulában 1567 euró az ára a lakásoknak.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





