Hatalmas pláza épül Óbudán
Összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontot építene Európa egyik legnagyobb üzletközpont fejlesztője, a német ECE, az Árkádok tulajdonosa. A beruházásra jogerős szabályozási terv már van, építési engedély azonban még nincs. Kérdésünkre Puskás Péter alpolgármester elmondta, egy kaszásdűlői telket és készpénzt kapott az önkormányzat az érintett telekért cserébe az ECE-től.
A III. kerületi Önkormányzat képviselő-testületi anyagaira hivatkozva az Urbanista blog írta meg először, hogy 5 szintes üzletházat tervez az ECE a Szentendrei út és a Filatorigát HÉV-megálló között. Az Urbanista blogbejegyzése szerint ha a beruházó ECE felmentést kap a plázastop alól, akkor még idén megkezdődhetnek a munkálatok és 2015-ben átadhatják az új létesítményt. A szomszédos ipari emlékeket – a Harisnyagyár régi épületeit és a kéményt – nem érintik a bontások/fejlesztések..
Az összesen bruttó 140 ezer négyzetméteres kereskedelmi beruházásban kb. nettó 50 ezer négyzetméternyi kiskereskedelmi terület kap helyet, mondta el a Portfóliónak Puskás Péter, a III. kerület alpolgármestere. A 140 ezer négyzetméter összterület a parkolóházat is magába foglalja. A területen a jelenleg ott álló régii ipari épületek elbontásra kerülnek. Puskás Péter alpolgármester kérdésünkre elmondta, hogy a területen jelenleg lévő két benzinkutat is érinti a fejlesztés: a kettőből csak egy marad meg, az is a föld alá kerül majd a tervek szerint.
Az ECE egyébként nemrég jelentette be az Örs vezér téren található, szintén Árkád névre keresztelt projektjének második ütemét. Az ECE közlése szerint az Árkád 2 2013 tavaszán nyit majd meg. A két épületrész 68 000 nm összterületen több mint 200 üzlethelyiség és 1600 férőhelyes parkolóház kap majd helyet.

Négy lakópark, négy teljesen eltérő életstílus – itt dől el, hogyan akarsz élni
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Végre meglépik? Jöhet a Gellért-hegyi sikló – és ez mindent megváltoztatna

Kik tűntették el a magyar bérlakásokat? A sztori, amiről kevesen beszélnek

Nem elég feltölteni egy hirdetést – így lesz valóban eladható az ingatlanod

Felrobbant a lakáspolitika: ingyen rezsi, állami lakások vagy brutális eladósodás? Ez vár rád a választás után
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





