Harmadik éve zuhan a lakossági vásárlókedv
Decemberben tovább folytatódott a kiskereskedelmi forgalom volumenének csökkenése. Az előző hónaphoz képest 0,7 százalékos volt a visszaesés.
Fordulatot talán az idei adócsökkentés hozhat, bár kérdés,
hogy a nettó reálkeresetek emelkedése ellensúlyozni tudja-e a
hitelfelvételi lehetőségek beszűkülését. Valószínűleg nem, így az idén
is marad a csökkenés.
Tavaly csupán egyetlen olyan hónap volt, amikor a kiskereskedelmi forgalom emelkedni tudott, az is csupán az áfa-emelés által kikényszerített előrehozott fogyasztás eredménye volt.
Az éves index ugyan emelkedett (-7,8-ról -7,4 százalékra) ám ennek csupán a bázishatás az eredménye, valójában a lakossági vásárlások továbbra is csökkenő trendben vannak.
2009 decemberben folytatódott – az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító – gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásainak mérséklődése Magyarországon: a KSH jelzése alapján a forgalmuk decemberben 44,3%-kal esett vissza az előző év azonos időszakihoz képest.
Jól jelzi a vásárlási kedv (lehetőség) csökkenését, hogy a három éve tartó visszaesésen belül 2009 utolsó negyedéve volt a legsúlyosabb.
Összességében 2009-ben a kiskereskedelmi forgalom volumene 5,2 százalékkal maradt el a 2008. évben regisztrálttól. Az idei esztendőben vélhetően kitart a lassító erők egyike, a lakossági eladósodási lehetőségek beszűkülése. Kérdés, hogy a személyi jövedelemadó csökkenése elegendő mértékben erősíti-e a vásárlóerőt ahhoz, hogy a folyamat megálljon. Valószínűleg nem, a jegybank tavaly novemberben például a háztartások fogyasztási kiadásaiban további 3 százalékos visszaesést jelzett előre, a januári konvergenciaprogramban -2,5 százalékos index szerepel.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




